Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ szerint Belgrádban rejtőzködik Karadzic

Az ENSZ főügyésze szerint Belgrádban él Radovan Karadzic, a Boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnökkel vádolt egykori elnöke. A főügyész szerint egyelőre semmiféle együttműködés nincsen Szerbiával Karadzic kiadására, de reményét fejezte ki, hogy hasonlóan a boszniai szerb vezetéshez, a nemzetközi közösség Belgrádra is nyomást gyakorol majd.


Dátum: 2004-02-11 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:05.957665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Carla del Ponte, ENSZ főügyésze szerint Radovan Karadzic, a volt Boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnökkel vádolt elnöke Belgrádban bujkál. "Megbízható forrásból olyan információhoz jutottam az elmúlt héten, amely szerint Karadzic is Belgrádban van. Úgy tűnik, hogy Belgrád vált a szökevények rejtekhelyévé" - jelentette ki Del Ponte.

A főügyész korábban már több ízben figyelmeztetett arra, hogy háborús bűnös boszniai szerbek bujkálhatnak Szerbiában. "Jelenleg tizenöt szökevényről tudunk Szerbiában" - mondta a főügyész. Del Ponte már korábban kijelentette, hogy Szerbiában van Milosevic egykori jobbkeze, a Boszniai szerb hadsereg főparancsnoka, Mladic tábornok - írja a Reuters hírügynökség.

Ahhoz, hogy a háborús bűnösöket Hágában felelősségre vonhassák, Szerbia együttműködésére lenne szükség. "Sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy Szerbiával jelenleg befagyott az együttműködés" - jelentette ki az ügyész. Az ügyész utalt arra, hogy a NATO-csapatok nem mehetnek a tömeggyilkosságokkal vádolt politikus után Szerbiába, ezért reméli, hogy a nemzetközi közösség gyakorol majd nyomást Belgrádra, hogy adják ki Karadzicot.

Karadzic fejére ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a hágai Nemzetközi Bíróság. A Boszniai Szerb Köztársaság egykori elnökét azzal vádolják, hogy ő rendelte el a hétezer áldozatot követelő srebrenicai mészárlást és Szarajevó több mint egy évig tartó ostromát, amelyben tízezren vesztették életüket.

A NATO-csapatok a háború 1995-ös lezárása óta keresik Karadzicot, azonban eddig minden akciójuk sikertelen volt. 2003-ban több rajtaütést hajtottal végre Karadzic közvetlen családtagjainak otthonaiban, de nem sikerült kézre keríteni a háborús bűnöst. A CNN szerint Karadzic továbbra is nagy népszerűségnek örvend a szerb nacionalisták körében, ezért a szerb kormány komoly ellenállásra számíthat, ha ki akarja adni a Boszniai Szerb Köztársaság volt elnökét Hágának.

Forrás: origo,MTI

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek