Ellenzéki szerepre készül a Fidesz a parlamentben
A Fidesz elnöke egyetért azzal, hogy Medgyessy Pétert, az MSZP listavezetőjét kéri fel Mádl Ferenc köztársasági elnök kormányalakításra.
Dátum: 2002-05-06 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:27.734954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán erről újságíróknak nyilatkozott azt követően, hogy hétfőn az államfő hivatalában fogadta őt. Hozzátette: a mandátumok száma alapján Medgyessy Péternek van esélye arra, hogy záros határidőn belül kormányt alakítson.
- A Fidesz tehát ellenzéki szerepre készül a parlamentben - jelentette ki a pártelnök.
Reményét fejezte ki, hogy az MSZP vezetői - korábbi megnyilatkozásaiknak megfelelően - megőrzik azokat az eredményeket, amelyeket a kormány a családtámogatásban, az oktatásban, a Széchenyi Terv keretében és az otthonteremtés terén elért.
- Így a Fidesznek könnyű dolga lesz ellenzékben, hiszen csak azt kell néznie, hogy az általa elkezdett úton hogyan kívánnak előrehaladni a szocialisták és a szabad demokraták - fogalmazott Pokorni Zoltán, hozzáfűzve: ha az új kormány a megkezdett úton fog haladni, akkor számíthat a Fidesz támogatására a parlamentben.
Hangsúlyozta, hogy a politika, a kormányzás számára csupán eszköz, a cél azon értékek megerősítése, amelyek a polgári Magyarországot jelentik.
- Hozzá fogunk járulni minden olyan javaslathoz, amelyik az általunk vallott értékek, az általunk elképzelt modern és gyarapodó Magyarország megvalósulását segíti - szögezte le, jelezve, hogy ha viszont ettől eltérő irányt kíván szabni az új kormány, azt a lehetőségükre álló eszközökkel igyekeznek majd megakadályozni.
A Magyar Demokrata Fórum elnökeként tudomásul vettem a köztársasági elnök abbéli szándékát, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén az MSZP-t és az MSZP miniszterelnök-jelöltjét kívánja felkérni kormányalakításra - nyilatkozta Dávid Ibolya újságíróknak hétfőn a Parlamentben.
A köztársasági elnök hivatalában folytatott csaknem egyórás tárgyalás tartalmáról Dávid Ibolya nem kívánt részleteket elárulni, csak annyit mondott, hogy értékelték az április 21-e utáni helyzetet és - a politikai realitásokat is figyelembe véve - Mádl Ferenc közölte, hogy az MSZP-t kéri fel a kormányalakításra.