Orbán Viktor nem tesz feljelentést a felolvasott SMS miatt
Orbán Viktor nem tesz feljelentést a Tilos Rádióban a múlt héten felolvasott, személyét sértő SMS miatt. A Fidesz elnöke, volt kormányfő ezt a Magyar Televízió Este című műsorában mondta szerdán.
Dátum: 2004-02-12 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:08.788259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Gondolkodtam ezen, de nem volna helyes, (...) ugyanis a történet nem rólam szól" - mondta az ellenzéki politikus az esetleges feljelentést firtató kérdésre válaszolva. Kifejtette: nem az a probléma, hogy róla lehet-e valami gyalázatos és sértő dolgot mondani, hanem hogy bárkiről lehet-e. Hozzáfűzte, ezt egyetlen perrel nem tudja orvosolni.
"Még ha én személyesen elégtételt is kapnék, nem változna meg a magyar közéletnek az a szeretetlensége, éles durvaságokkal való terheltsége, amely miatt ilyesmi előfordulhat" - hangsúlyozta. Mint mondta, miközben ezt az ügyet nem lehet szó nélkül hagyni, nem azzal foglalkozik, hogy elégtételt szerezzen, hanem hogy "olyan irányba (...) tereljük a közéletet, hogy több legyen benne a szeretet, a megértés és ne legyen benne durvaság". "Ehhez a perek, azt hiszem, nem nyújtanak jó eszközt" - tette hozzá Orbán Viktor.
MTI - fidesz.hu