A Zengő védelmében
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Baranya megyei választmányának elnöksége és a Fidesz Zöld Tagozata Baranya megyei Tanácsa a Zengő csúcsára telepítendő radarállomással kapcsolatban - egyetértve a telepítés ellen tiltakozó 31 civil szervezettel - aggodalmát fejezi ki a jóvátehetetlen természet - és tájrombolás miatt.
Dátum: 2004-02-12 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:12.812342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A radarállomást más helyre kell telepíteni, mivel a jelenlegi tervek megvalósítása helyrehozhatatlan tájsebekhez vezetne, a honos élővilág károsodását okozná hazánk egyik legszebb természeti értékében.
Minden törvényes eszközt felhasználunk, hogy a felesleges természetkárosítást megakadályozzuk. Ennek keretében Medgyesy Balázs a Fidesz Zöld Tagozatának országos elnöke felkérte a környezetvédelmi és vízügyi minisztert: vesse latba tekintélyét, hogy a Kormány álljon el a radarállomás építésétől a Zengőn, míg Bánki Erik országgyűlési képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága napirendjére tűzte a Zengő megóvását.
Felszólítjuk a kormányt és Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy ne bújjanak bankárok gyakorlata szerint a kivitelezésben érdekelt cégek és jogászaik mögé, inkább hallgassák meg a tiltakozó lakosokat, természetvédőket, európai és nemzetközi szervezeteket. Elvárjuk, hogy Medgyessy Péter felelős miniszterelnökként válaszoljon, egyenesen nézzen szembe azokkal, akiket megfosztani készül természeti kincseiktől, a régió tájképi értékeitől, a turizmus és a gazdaság fejlesztéséhez szükséges természeti erőforrásoktól, akiknek telkeit, házait leértékelni készül a beruházással.
Pécs, 2004. február 12.
Tiffán Zsolt
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Baranya megyei elnöke
Dr. Kovács Csaba
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Zöld Tagozata Baranya megyei elnöke