Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliók nem létező cégeknek

Vannak olyan hirtelen bejegyzett társaságok, amelyek bár a cégnyilvántartásban még nem találhatók, de az elsők között kötöttek le az agrártámogatási hitelből cégenként 750 millió forintot - közölte Nógrádi Zoltán csütörtökön Szegeden.


Dátum: 2004-02-12 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:14.882266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes parlamenti képviselő, a párt Csongrád megyei elnöke rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: az általában "olajos növények termékcsoporttal foglalkozó kereskedelmi és szolgáltató korlátolt felelősségű társaságok" elnevezésű cégek integrációs társaságként, beszerző, értékesítő és szolgáltató szervezetként, tehát bész minősítéssel jelentek meg.

A politikus megjegyezte, hogy a cégek minősítése is feltehetően igen gyorsan, soron kívül intéződött el a szaktárcánál.

"Feltűnő, hogy a maximumot, a 750 millió forintot mindannyian le tudták kötni, szinte az egyik pillanatról a másikra" - közölte.

Nógrádi Zoltán kiemelte: az agrárcsatlakozási hitelnek az új beruházásokat, fejlesztéseket kellene ösztönözniük.

A Fidesz viszont úgy látja, hogy a 100 milliós nagyságrendben lekötött források többségükben korábban felvett hitelek kiváltását szolgálják - mondta. "Nem érthető, hogy a rendelet ezt miért teszi lehetővé, hiszen a korábban felvett hitelek háttérkörülményei nem tisztázottak" - tette hozzá a képviselő, aki az ügyről többet nem kívánt nyilvánosságra hozni.

Nógrádi Zoltán "diszkriminatívnak" nevezte az agrártámogatási hitelprogramot, amely - szavai szerint - kizárja a legkedvezményesebb konstrukcióból az őstermelőket és a mikrovállalkozásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek