Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűzharc az izraeli-libanoni határon

Szemtanúk közlése szerint a libanoni Hezbollah síita fegyveres szervezet légvédelmi tüzérsége hétfőn ágyúkkal lövéseket adott le az izraeli határra, és több lövedék izraeli területre hullott a Földközi-tenger partvidékén.


Dátum: 2002-05-06 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:28.385797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt megelőzően a libanoni rendőrség arról számolt be, hogy izraeli vadászbombázók két egymást követő napon is megsértették az ország légterét: előbb a határ felett repültek át, majd Észak-Libanon felé vették az irányt. A libanoni légvédelem Iklim al-Tuffa körzetéből lövéseket adott le a gépekre, de nem találták el azokat. Ebben a térségben vannak a Hezbollah állásai is.

Az ENSZ a Libanon feletti izraeli berepüléseket a világszervezet által kijelölt "kék vonal" megsértésének tekinti. A "kék vonalat" a két ország között húzták meg a Dél-Libanonból való, 2000 májusi izraeli kivonulást követően, amelyre 22 évi megszállás után került sor - emlékeztet az AFP.

Kapcsolódó elemek