A Magyar Rádió felmondta a szerződést az MTI-vel
A Magyar Rádió Részvénytársaság felmondta a Magyar Távirati Irodával kötött szolgáltatási szerződést, miután az Állami Számvevőszék kötelezte a Magyar Rádiót a Számviteli törvény előírásai alapján a szerződés felülvizsgálatára.
Dátum: 2004-02-12 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:15.900860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék megállapította: "a Magyar Rádió az MTI szolgáltatásainak 10 százalékára tartana igényt, amit az MTI monopolhelyzete miatt az MR Rt. nem tud érvényesíteni".
A Magyar Rádió több éve tesz hiábavaló kísérleteket arra, hogy az MTI vezetőségét meggyőzze arról, hogy árai elszakadtak a valóságtól. Jelenleg egy MTI tudósítás körülbelül 20-30 ezer forintba kerül a Magyar Rádió számára, ugyanakkor a világ nagy vezető hírügynökségeitől (Reuters, AFP, ITAR-TASSZ), ennek töredékéért, 200-300 forintért vásárol tudósításokat az MR. Az utóbbi időben már az is előfordult, hogy a Rádió hivatalos leveleire hónapokig nem válaszolt az MTI.
A Magyar Rádió vizsgálata azt is megállapította, hogy többszöri írásbeli figyelmeztetés ellenére az MTI olyan szolgáltatásokért számláz, amelyet a Magyar Rádió nem vesz igénybe. Az MR vezetőinek ezután nem maradt más választása, mint a szolgáltatási szerződés felmondása. A Magyar Rádió szakembereinek az elmúlt években meggyőződésévé vált, hogy az MTI visszaél monopolhelyzetével, megsérti a tisztességes piaci magatartás szabályait és ezzel súlyosan veszélyezteti az állampolgárok szabad tájékozódását és azt, hogy a Magyar Rádió tisztességesen gazdálkodjon az adófizetők pénzével.
Az európai uniós választások előtt a Magyar Rádió különösen súlyosnak tartja a kialakult helyzetet, ezért a Magyar Rádió felkéri az MTI tulajdonosát, az Országgyűlést, hogy azonnal kezdeményezzen vizsgálatot az MTI-nél. Az MR vezetősége azt kéri, hogy a vizsgálat terjedjen ki a nemzeti hírügynökség gazdálkodására és szerződéskötési gyakorlatára.
A kialakult példátlan helyzetért a Magyar Rádió teljes mértékben az MTI-re hárítja a felelősséget.
Budapest, 2004. február 12.
MR Elnöki Hivatal
OS - fidesz.hu