Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Agrárkamara: felelős a kormány a tejválságért

A kormány felelősségét is felvetette a Hajdú-Bihar megyei megyeszékhelyen kialakult tejválság megoldásában Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-02-12 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:16.565999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alelnök maga is tejtermelő, az egyik legnagyobb beszállítója az Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft-nek, amelytől szerdán a Friesland Hungária Rt. nem vett át 250 ezer liter tejet.

Forgács Barna szerint a kormány bevethetné a Friesland ellen a versenytörvényt, amely tiltja a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, különösen a tisztességtelen eladási vagy vételi ár megállapítását.

A kamarai alelnök információi szerint a Friesland nem kíván tárgyalni a termelői szerveződésekkel sem, a termelőket külön-külön tájékoztatja ajánlatairól annak ellenére, hogy azok egységesen lépnek fel a tejtermelők nevében.

A Friesland Hungária Rt. arra hivatkozva nem vette át az Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft.-től az alapanyagot, mert a beszállító nem írta alá azt a szerződést, amelyet ajánlott neki.

Forgács Barna szerint a magyar tejfeldolgozókkal szemben kartellvádat is meg lehetne fogalmazni, mivel a termelőknek valamennyi feldolgozó cég szinte ugyanolyan felvásárlási árakat és szerződéskötési feltételeket kínál, mint a Friesland Hungária Rt.

A termelők megbízottja jelezte azt is, hogy az általa képviselt tejtermelők közül a legjelentősebbek is csak egy-két napig tudják tárolni az át nem vett tejet, ezért még most is megállapodásra törekszenek a Friesland Hungária Rt.-vel. Ehhez azonban hathatós kormányzati segítséget várnak el.

Amennyiben a tejet a feldolgozó nem veszi át, úgy a termelők kénytelenek lesznek "kiönteni", illetve megsemmisíteni. A megsemmisítésre azért van szükség, mert nagy mennyiségben a tej veszélyes hulladéknak minősül.

Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke elmondta: Magyarországon az egy főre jutó tejfogyasztás 160-170 liter körül van, ami 56 százaléka a fejlett európai országok átlagának.

"Szomorú, hogy most naponta 250 ezer liter tej megy veszendőbe Magyarországon - fogalmazott a Magyar Agrárkamara elnöke.

Utalt arra, hogy a tej előállítási ára, önköltsége lényegesen magasabb, mint amit a felvásárlók jelenleg kínálnak a tej literjéért. Tavaly az önköltségi ár 75 forint körül mozgott, míg az idén már valamivel 80 forint felett van. A tejfeldolgozók ugyanakkor a termelőknek jelenleg 60-62 forintos literenkénti felvásárlási árat ajánlanak, holott - húzta alá az elnök - ugyanezek a feldolgozók a nyugati országokban 81-104 forint között veszik át a termelőktől a tej literjét.

Csikai Miklós jelezte azt is, hogy a tejtermelők a múlt évben a számukra engedélyezett tejmennyiségnek csak mintegy a 94 százalékát termelték meg, azért, hogy csökkentsék a tejágazat gondjait. Amíg azonban a tejexport mindössze 2,6 százalékkal növekedett 2003-ban, addig a tejbehozatal 21,1 százalékkal emelkedett. A tejimitátumok mennyisége pedig elérte a 140 millió litert.

Ők azért nem tüntetnek

A tejtermelők tiltakozó megmozdulásáról a sajtótájékoztató valamennyi résztvevőjének az volt a véleménye, hogy azon nem vesznek részt. Ebele Ferenc, a Magyar Agrárkamara főtitkára külön is hangsúlyozta, hogy a köztestület semmiféle demonstráció szervezésében nem vesz részt. A tiltakozást értelmetlennek tartották mondván, hogy azzal a feldolgozók további anyagi támogatását segítenék közvetett módon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek