Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabadság és biztonság

A szabadságot és a biztonságot helyezi a központba az a dokumentum, amelyben a kereszténydemokrata pártok igyekeznek választ adni a világ mai problémáira - közölte csütörtökön Orbán Viktor. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Demokratikus Közép Internacionálé (CDI) végrehajtó bizottságának madridi ülésén vesz részt.


Dátum: 2004-02-12 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:16.891298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a szűk körű végrehajtó bizottsági ülés mellett úgynevezett vezetői találkozót is tartanak miniszterelnökök és pártelnökök részvételével, emellett egy vallásközi találkozó színhelye is a spanyol főváros.

Globalizáció: lehetőség is, nem csak veszélyei vannak

A szűk körű végrehajtó bizottsági ülésen jóváhagyott dokumentum fő pontjai közül elsőként Orbán Viktor azt a megállapítást emelte ki, amely szerint a globalizáció nagy lehetőség is, nem csak veszélyei vannak. A világgazdaság ma nagy lehetőségeket kínál a világ népeinek, de ez önmagában kevés, kellenek olyan határozott, döntésképes kormányzatok, amelyek élni tudnak a lehetőséggel.

- Véleményünk szerint ez a helyes egyensúlyozás a világ és a haza között - fogalmazott a volt miniszterelnök.

A dokumentum a legnagyobb terjedelemben a közel-keleti konfliktussal foglalkozik, és leszögezi, hogy ennek a térségnek a békéje nélkül nagyon nehéz lesz biztonságos világot teremteni.

- Támogatnunk kell, hogy két független és szuverén állam, Izrael és Palesztina jöjjön létre, biztonságos határokkal, együttélésben, békében és biztonságban - emelte ki Orbán Viktor.

A dokumentum hitet tett Európa és az Egyesült Államok biztos és szilárd együttműködése mellett, mivel enélkül nem nagyon lehet biztonságos világot teremteni.

A negyedik nagyobb gondolat az, hogy olyan általános alapvető értékekben, mint az emberi méltóság tisztelete és a biztonságos élet, az egész világnak osztoznia kell.

- A dokumentum szól a vallások közötti békés együttműködésről is: elsősorban az iszlám és a keresztény világ együttélésére gondolva azt fogalmazza meg, hogy az igazi kultúrák alapja az ember biztonság és békesség iránti vágya, és ezt kell keresnünk a mienkétől különböző vallásokban, és ezen az alapon kellene együttműködni - tette hozzá a Fidesz-MPSZ elnöke, aki szerint a nagy világvallások képviselőinek madridi találkozóján is várhatóan erről beszélnek majd az egyházi vezetők.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek