Mi történt Kuncze Gáborral?
A kormány 670 milliárd forintért venné meg az M5-ös autópályát. A Fidesz javaslata legfeljebb 220 milliárd forint. Kuncze Gábor szerint ők tiszta üzletet kötöttek. Mi történt Kuncze Gáborral - kérdezi a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja közleményében.
Dátum: 2004-02-12 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:18.839103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Kuncze Gábor úr vagdalkozik. Ez nem elegáns, de ezt már senki sem várja el tőle. Kuncze Gábor úr vagdalkozik, hazudik és rágalmaz, ahelyett, hogy számolna. Ez nem elegáns, de buta dolog is. A tények ugyanis makacs dolgok. Abban a reményben, hogy akad még valaki a környezetében, akit nem fogott el a koalíciós szorongás, és józan belátásra tudja bírni az elhomályosult tekintetű pártelnököt, javasoljuk, állítsanak szembe két egyszerű, talán még Kuncze úr számára is követhető számítást.
A kormány által javasolt megoldás
1. Megvásárolják az AKA Rt. részvényeinek negyven százalékát 21 milliárd forintért.
2. 2006-ig három részletben (12, 17, 24 mrd Ft) kifizetnek 53 milliárd forint rendelkezésre állási díjat.
3. 2007-2030-ig, évente kifizetnek további 24 milliárd forint, összesen 576 milliárd forint rendelkezésre állási díjat.
4. A kormány által javasolt megoldás továbbra sem tisztázza az AKA Rt. által felhalmozott 50 milliárd forintnyi adósság sorsát, sőt, az állam kisebbségi részvényesként 40 százalékban adóstárssá válik, ami újabb 20 milliárd forint.
Ez összesen 670 milliárd forint
A Fidesz által javasolt megoldás
1. A kormány Csillag István számítása szerint 70 milliárd forintért megvásárolja az AKA Rt. részvényeinek 100 százalékát.
2. Átvállalja az 50 milliárd forintnyi hitelt.
3. Újabb 100 milliárd forint hitelből megépíti a Szegedig tartó útszakaszt.
Ez összesen 220 milliárd forint, azaz kevesebb, mint a kormány által tervezett összeg egyharmada.
Egy kérdés marad ezután. Mi történt Kuncze Gáborral?
Budapest, 2004. február 12.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Országgyűlési Képviselőcsoport