A broilercsirke-tenyésztők együtt demonstrálnak a tejtermelőkkel
A broilercsirke-termelés válságos helyzetbe került, mert a támogatás jelentősen csökkent és az átlagos önköltség jelenleg meghaladja az átvételi árat - közölte Szabó István, a Magyar Broiler Szövetség elnöke az MTI-vel csütörtökön. A broilercsirke-tenyésztők bejelentették: csatlakoznak a tej- és sertéstermelők tiltakozó demonstrációjához.
Dátum: 2004-02-12 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:19.474890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti támogatási körben elfogadott - és várhatóan 2007-ig fenntartható - úgynevezett minőségi támogatás, amit a megfelelő körülmények között tartott állatok után folyósított az állam, tavaly év végén az átlagos 16,8 forintos kilogrammonkénti mértékről 9,5 forintra csökkent.
Ez a támogatási mérték tavaly még összesen meghaladta a 24 forintot, ami tartalmazta a szalmonella elleni védekezésre adott 6 forintos és a mintegy 1,6 forintos úgynevezett gyógyszertámogatás is - ismertette Szabó István.
A minőségi támogatás jelentős csökkenése a számítások szerint közel 50 százalékos bevételkiesést jelent a termelőknek. Ugyanakkor a múlt évi aszály következtében rendkívül megemelkedtek a takarmányárak, ez pedig a csirketenyésztésben a szakember szerint a legfontosabb költségtényező.
A broilerszövetség elnöke az MTI-vel közölte: jelenleg egy kilogramm csirkehús előállítási költsége 205 forint körül mozog, míg az átvételi ár 185 forint körül van kilogrammonként.
A broilercsirke-tenyésztők bejelentették: csatlakoznak a tej- és sertéstermelők tiltakozó demonstrációjához.
MTI - fidesz.hu