Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dunaferr: jogszerűtlen munkáltatói záradék a bérmegállapodáshoz

A Dunaferr szakszervezetei jogszerűtlennek és értelmezhetetlennek minősítették csütörtöki, Dunaújvárosban tartott sajtótájékoztatójukon azt a záradékot, amellyel az ÁPV Rt. javaslatára a munkáltató egyoldalúan kiegészítette az idei bér- és szociális megállapodást.


Dátum: 2004-02-12 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:19.803260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bálint Mihály, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a február 9-én formailag és tartalmilag lezárt bér- és szociális tárgyalások eredményeként született megállapodás aláírását a munkáltató a záradék elfogadásától tette függővé.

A szakszervezetek a záradékot nem tudták elfogadni, és a megállapodás egyoldalú aláírására kényszerültek - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Hozzátette: a záradék szerint a bér- és szociális megállapodás "akkor válik hatályossá és végrehajthatóvá, ha az ÁPV Rt., valamint a befektető között megkötendő, a Dunaferr Rt.-re vonatkozó részvényértékesítési és befektetési megállapodás tervezete a szerződő felek részéről elfogadásra kerül, és erről az ÁPV Rt. értesítést küld."

"Ezt megelőzően a jelen megállapodás alapján, annak megfelelően a Dunaferr társaságcsoport kollektív szerződésének hatálya alá tartozó társaságoknál a társasági megállapodások előkészítése elkezdődhet, valamint az elfogadás esetére szóló technikai, előkészítő munkák elvégezhetőek" - ismertette a dokumentumot az érdekképviseleti vezető.

Hozzátette: mivel a bér- és szociális alku alapvetően a társaságcsoport tavalyi működéséhez, valamint az idei üzleti tervéhez kapcsolódik, és ebbe az összefüggésbe nem tartoznak bele a Dunaferr Rt. privatizációs ügyleteinek az eseményei, az utólag a megállapodáshoz kötött és a kollektív szerződéstől idegen záradékot a Dunaferr reprezentatív szakszervezetei nem tudták elfogadni.

Ezért szerdán - miután közölték a cégcsoport elnök-vezérigazgatójával, hogy a tárgyalásokat befejezettnek tekintik - a reprezentatív szakszervezetek képviselői egyoldalúan aláírták a január 7-e óta tartó béralku eredményeként született megállapodást.

Bálint Mihály elmondta: amennyiben a záradék nélküli idei bér-és szociális megállapodást néhány napon belül nem írja alá a munkáltató, a társaságcsoport dolgozói a februári fizetésükkel együtt nem kaphatják meg január elsejei visszamenőleges hatállyal az átlagosan 6,27 százalékos béremelést.

A szakszervezetek a helyzet rendezése érdekében csütörtök délután kapcsolatba léptek az ÁPV Rt.-vel, és azt tudakolták, hogy a Dunaferr bér- és szociális megállapodásának kérdése napirendre került-e a csütörtöki igazgatósági ülésen, pénteken pedig ismételten tárgyalni akarnak a munkáltatóval. Ha az eredménytelen lesz, az Országos Munkaügyi Döntőbírói Szolgálathoz fordulnak.

"A kérdést mindenképpen tárgyalásos úton kívánjuk rendezni" - hangsúlyozta az érdekképviselet vezetője.

Poszpischil László, a Dunaferr Vasas Ifjúsági Szakszervezet vezetője hozzátette: a záradék érvényét veszti, ha az ÁPV Rt. és a befektető aláírja a privatizációs megállapodást.

A sajtótájékoztatóra meghívták az ÁPV Rt. és a munkáltató képviselőit is, de sem a tulajdonos, sem a munkáltató nem képviseltette magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek