Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A félelem szocialista vámszedői: neonáci demonstráció az MSZP segédletével

Az MSZP arcátlan, képmutató és tisztességtelen politikai szándékoktól vezérelt kampányával azoknak az embereknek a félelmére épít, akiket nem lenne szabad a politika eszközéül felhasználni - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-02-12 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:20.420868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László a szervezett bűnözői körök védelmi pénzszedő akcióira utalva úgy fogalmazott, hogy a "félelem kufárjai" a politikában is megtalálhatók. Ők azok, akik, ha nincsenek félelemre valóságosan okot adó tényezők, akkor ilyeneket megpróbálnak életre hívni - mondta. Megjegyezte: Ezek az emberek, a magyar politikai maffiózók, ha kell, 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatják az emberek millióit. Ha ők vannak kormányon - hangsúlyozta -, akkor Szabó Albert után másokat találnak meg annak érdekében, hogy demonstrálhassák, van mitől félniük az embereknek.

Kövér László idézte Kovács László szocialista pártelnök egy korábbi, 1999-ben tett nyilatkozatát. Ebben az MSZP pártelnöke a Vér és Becsület elnevezésű szervezet tüntetése alkalmából úgy fogalmazott: ez az esemény felveti a hatóságok abbéli felelősségét, hogy Budapest neonáci rendezvénynek adhatott otthont. Kovács László azt is hozzátette, - mondta a fideszes politikus -, pártja törvénymódosítást terjeszt be, hogy ez az eset többé elő ne fordulhasson

A Fidesz választmányának elnöke emlékeztetett arra is, hogy ezek a csoportok a következő években, a polgári kormánynak köszönhetően, többé nem zavarhatták meg "azon emberek nyugalmát, akik hitük szerint Budapest ostromának befejezését felszabadulásként tartják számon".

A politikus szólt arról is: 2003-ban, ismét csak egy szocialista - szabad demokrata kormány idején, Tóth András államtitkár személyes közbenjárására kapott lehetőséget e szervezet, hogy a budapesti Kossuth téren demonstrációját megtarthassa. 2004. februárjában aztán ismét lehetőséget kaptak arra, hogy - ezúttal a várban - demonstrálhassanak - tette hozzá

A választmányi elnök ennek fényében érthetőnek tartja, miért fogalmazott Kovács László pártja európai parlamenti kampányáról úgy, hogy az MSZP "nagy hangsúlyt kíván fektetni a jobboldali radikalizmus bemutatására".

Kövér László a Népszava című lapban ma megjelent hirdetést úgy értékelte, hogy az MSZP a történelmet meghamisítva kívánja felhasználni az embereket saját napi politikai céljai érdekében.

Megfogalmazása szerint a hirdetés "álságos", mert Budapest felszabadulásáról beszél, holott azoknak az érzelmeit is védeni kéne, "akik Budapest ostromának végét nem felszabadulásként, hanem egy újabb megpróbáltatás kezdeteként értékelik".

A politikus ugyancsak álságosnak nevezte, hogy a hirdetés szövege "a gyűlölet felett aratott győzelem évfordulójáról" tesz említést, hiszen - mint kiemelte - a győzelem "egyik gyűlölet győzelme volt a másik gyűlölet felett".

Kövér László arra kérte a kormányt, hogy a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel akadályozza meg a szélsőséges demonstrációt.

A szocialisták figyelmét pedig felhívta, tartózkodjanak "az emberek biztonságát, nyugalmát irritáló, félelemkeltő akcióktól."

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: 1999-i demonstráció után a kerületi önkormányzat úgy próbálta megakadályozni a Várban a hasonló rendezvényeket, hogy a területet kulturális rendezvények céljára foglalták le 2000 és 2002 között, majd tavaly hadtörténelmi rendezvénysorozatot tartottak. Ez utóbbi költségeit a honvédelmi tárca biztosította. Az idén viszont, mint elhangzott, a Honvédelmi Minisztérium erre nem tud pénzt biztosítani.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek