Felelőtlenül - szocialisták Esztergomban
Esztergom szocialista-szabaddemokrata-3E-s frakció zártkörű, mindössze egyetlen médium meghívásával tartott sajtótájékoztatót, melyen kiderült: a város számlavezető bankjához fordultak, kérve az intézményt, ne teljesítsen egy megállapodást, amely még meg sem köttetett Esztergom és a pénzintézet között. A polgári frakció tiltakozik.
Dátum: 2004-02-12 21:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:22.547377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esztergom Város Önkormányzati Képviselő-testületének polgári frakciója a következőkben kíván reagálni a 24 óra 2004. február 12-i számában megjelent, a szocialista-szabaddemokrata-3E-s frakció zártkörű, mindössze egyetlen helyi médium meghívásával tartott sajtótájékoztatójáról írt beszámolóban foglaltakra.
A polgári frakció tagjait megdöbbentette és felháborította a helyi ellenzék nevetséges, felelős önkormányzati képviselőkhöz, különösen Magyarország legősibb városának képviselőihez méltatlan tette, az a mód, ahogy a város számlavezető bankjához fordultak, kérve az intézményt, ne teljesítsen egy megállapodást, amely még meg sem köttetett Esztergom és a pénzintézet között.
Visszautasítjuk az MSzP-SzDSz-3E-s ellenzék tagjainak eljárását, akik korábban sem voltak hajlandóak érdemi javaslataikkal, vagy a többség érdekeit szolgáló tervek elfogadásával részt venni Esztergom sorsának átgondolt formálásában, csak akadályai voltak városunk boldogulásának.
Ellentétben velük, Esztergom polgári vezetése sohasem kívánta ellehetetleníteni a város gazdálkodását, sőt, a polgári városkormányzat az elmúlt négy évben nemcsak különös gondot fordított fejlesztési célkitűzéseinek, terveinek kialakítására, de azokat sikerrel véghez is vitte, jelentősen gyarapítva Szent István városának vagyonát.
A mai kormányzat többmilliárdos külföldi, gyakran egyáltalán nem fejlesztési célú hitelfelvételei ellen a Fidesz- és MDF-frakciók még soha egyetlen hitelező intézményhez nem fordultak sem tiltakozva, sem arra kérve a hitelt nyújtót, hogy ne teljesítse szerződésben vállalt feladatát.
Ezzel szemben az esztergomi ellenzék nem riadt vissza attól, hogy egy formálódó, Esztergom hosszú távú fejlesztési terveit legjobban kiszolgáló pénzügyi konstrukciót durván támadja, ezzel a szégyenteljes, nemtelen, a felelős és etikus politizálástól messze eső nyomásgyakorlással direkt módon beavatkozzon a városunk érdekeit szem előtt tartó pénzintézet döntéseibe.
Az ellenzéki képviselők most is gáncsolni igyekeznek a képviselőtestület által elfogadott gazdálkodási, elsősorban fejlesztési tervek végrehajtását, megvalósulását, súlyos kárt okozva ezzel Esztergomnak.
Esztergom polgári frakciója