Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Greenpeace-aktivisták a Zengőn

A Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistái fákhoz láncolták magukat pénteken reggel a Zengő-hegyen, hogy megakadályozzák a Mecsek csúcsára tervezett NATO-radarállomás megépítéséhez szükséges fakitermelési munkálatokat.


Dátum: 2004-02-13 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:24.072604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erdészet által megbízott biztonsági őrök megpróbálták eltávolítani a fákat védő Greenpeace-aktivistákat, valamint a Zengőért hosszú évek óta tiltakozó helybéli civil szervezetek szintén a helyszínen tiltakozó tagjait, de fellépésük sikertelen volt. "Elszántak vagyunk és ha kell, a végsőkig kitartunk, hogy meggátoljuk a környezetpusztító beruházást" - mondta a helyszínen a Greenpeace egyik képviselője. A nemzetközi zöld szervezet 12 tagja, köztük osztrák és német aktivisták, azokkal a demonstrálókkal - magyar civil és környezetvédő szervezetek tagjaival - érkeztek a Zengőre, akik már szerda óta próbálják megakadályozni, hogy az állami terület kezelője, a Mecseki Erdészeti Rt. 0,2 hektár területen erdőirtást végezzen. A Mecsek csúcsára tervezett NATO-lokátorállomás ellen demonstrálók saját testükkel védték a beruházás miatt kivágásra ítélt fákat, többen hozzájuk is láncolták, vagy bilincselték magukat, néhányan alpinista felszereléssel a fákra is felmásztak. Mint egyikük elmondta, ugyanazokat a láncokat használják a mostani akció során, mint amelyeket már a paksi atomerőműnél tartott tiltakozó megmozdulásuk során is bevezettek. A helyszínen megjelent mintegy 30 őrző-védő szolgálatos, akik az állami terület kezelője, a Mecseki Erdészeti Rt. megbízásából próbáltak szabad munkaterületet biztosítani a favágók számára. A tüntetők azonban a favágók fejszéi, fűrészei elé álltak, ezért az őrző-védők elrángatták őket a fáktól, a földön húzták őket. Néhány Greenpeace-aktivista horzsolásos sérüléseket szenvedett. A biztonságiak fél óra múlva felhagytak akciójukkal, mert a demonstrálók, miután elrángatták őket a fák mellől, újra visszamentek az irtásra kijelölt területre, hogy megakadályozzák a fák kivágását. Az őrök egy ideig tanácskoztak arról, hogyan lépjenek fel az aktivistákkal szemben, mit tegyenek a munkálatok biztosítása érdekében, végül a favágókkal együtt elvonultak a helyszínről. "Nem hisszük, hogy feladták volna. Úgy tudjuk, késő délután, estefelé visszajönnek és erősítést is hoznak. Mi azonban várjuk őket, addig leszünk itt, ameddig szükséges" - hangoztatta Herbert Tamás, a Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom egyik vezetője. Az erdészet számára a munkálatok azért olyan sürgősek, mert a fakitermelésre csak február 15-ig van engedélyük. Amennyiben a munkát nem tudják határidőre elvégezni, azt csak októberben folytathatják. Ez esetben a lokátorállomás megépítése is késhet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek