Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reuters a 2009-es euróbevezetésről

2009-ben csatlakozik az euróövezethez Magyarország és Szlovákia, míg Lengyelország és Csehország csak egy évvel később - derült ki a Reuters által megkérdezett 34 elemző véleményéből.


Dátum: 2004-02-13 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:25.590513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ERM-II-be való belépést a hírügynökség által megkérdezett elemzők 2005-re várják, ami egy évvel megelőzi a szlovákok belépésére vonatkozó becslés időpontját. 23 elemző véleménye szerint a belépéshez megfelelő euró középárfolyam 280 forint lenne, mely jelenleg 282,36 forint.

Az államháztartási hiány alakulásával kapcsolatban az elemzők úgy vélték, hogy a magyar és szlovák deficit 2007-ben csökkenhet a GDP három százalékára, míg Lengyelország és Csehország csak 2008-ra éri el ezt a szintet.

Forrás: tozsdeforum.hu, mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek