Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszkynek régen cselekednie kellett volna

A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció az áfatörvény kiterjesztését javasolja minden olyan önkormányzati feladatra, ami az önkormányzati törvényben kötelező önkormányzati feladatként van szabályozva - jelentette ki a frakciónak a közgyűlés pénzügyi bizottságába delegált külső szakértője pénteken Budapesten.


Dátum: 2004-02-13 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:26.795040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Javasoljuk, hogy az áfa-kedvezményt terjesszék ki valamennyi olyan önkormányzati feladatra, ami az önkormányzati törvényben kötelező önkormányzati feladatként van szabályozva" - mondta Hutiray Gyula sajtótájékoztatóján. Kijelentette: az áfatörvény módosítását többször szorgalmazó Demszky Gábor főpolgármesternek már régen elő kellett volna állnia a módosító javaslattal. Mivel ezt nem tette meg a főpolgármester, ezért mi kezdeményezzük - tette hozzá. A szakértő elmondta: a költségvetési törvény 122. paragrafusát úgy kívánják módosíttatni, hogy valamennyi kötelező önkormányzati feladat ellátása esetében ismét megnyíljon az áfa-visszaigénylés lehetősége. Felhívta a figyelmet arra, hogy a főváros közelmúltban elfogadott költségvetési koncepciója nem volt tekintettel az áfa vissza nem igényelhetőségére. Mint mondta, ennek nagyságrendje 20-30 milliárd forintra tehető, azaz "a költségvetés 8-10 százaléka a tét". Kupper András frakcióvezető elmondta: a fővárosi önkormányzat a parlament előtt felterjesztési joggal bír, így a főváros következő közgyűlésén beterjesztik az áfatörvény módosítását célzó javaslatukat. Megjegyezte: ha Demszky Gábor azt hangoztatja, hogy az áfatörvénnyel a kormány és a Pénzügyminisztérium "becsapta az önkormányzatokat", akkor ő megkérdezné, hogy a kormánykoalíció miért szavazta meg azt. Kijelentette: úgy tűnik, ez az év nem a fejlesztés, hanem "megint csak a nagyotmondások éve lesz".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek