Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végtisztességet az elhunytaknak

Induljon vizsgálat, hogyan kerülhetett a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház abba a helyzetbe, hogy nem tudja megadni a végtisztességet az elhunytaknak - közölte a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakciójának vezetője pénteken, Budapesten.


Dátum: 2004-02-13 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:28.063321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlés egészségügyi bizottságának jövő heti ülésén határozati javaslatot nyújtunk be annak érdekében, hogy induljon vizsgálat, amely feltárja, mi vezetett ahhoz, hogy a dél-pesti kórházban nem tudják megadni az elhunytaknak a végtisztességet - mondta sajtótájékoztatóján Kupper András. A TV2 Tények című műsorában nemrég olyan felvételeket sugároztak, amelyek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház patológiai osztályának hűtőtermében készültek. A kórház főigazgatója elismerte, hogy a hűtőterem szűkös kapacitása miatt időnként tényleg méltatlan körülmények között kell tárolniuk az elhunytakat.

A frakcióvezető közölte: a vizsgálatnak ki kell terjednie a csepeli kórháznak a dél-pesti kórházzal való összevonására; vajon a dél-pesti patológia kellő kapacitással rendelkezik-e ahhoz, hogy a megnövekedett területet ellássa. Azt is vizsgálni kell, hogy a főváros saját tulajdonú, temetkezéssel foglalkozó részvénytársasága miért szünetelteti ünnepnapokon úgy a szolgáltatásait, hogy ezzel ellehetetleníti a patológiák helyzetét - mondta. Kupper András szerint a kialakult állapotért felelősségre kívánják vonni Gerő Gábort, a kórház főigazgatóját és fel fogják szólítani Szolnoki Andreát, az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettest a lemondásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek