Dr. Ökrös István a Fidesz új elnöke Gyulán
A Fidesz gyulai szervezetének február 6-ai közgyűlésén minősített többséggel, titkos szavazással dr. Ökrös István állatorvost, a városi képviselő-testület tagját választották meg elnöknek — jelentette be Tóth Imre országgyűlési képviselő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választókerületi elnöke.
Dátum: 2004-02-13 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:30.244519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Ökrös István tavaly májusban lépett be a pártba Budapesten, a Fidesz szövetséggé alakulásakor. Gyulán személyével a hitelességet, a polgári értékrendet képviseli. A városban jelenleg 105-en tagjai a szervezetnek. Dr. Ökrös István elmondta, a taglétszámot tovább szeretné növelni, hattagú elnökséget tervez, köztük a Fidelitas mindenkori elnökével és a polgári körök jelöltjével. A polgári szövetség kulturális tagozata már megalakult, szeretnék létrehozni a gazda tagozatot is, az elnökség munkáját pedig tanácsadó testülettel segíteni. Az MDF-fel, a polgári körökkel, a gazdakörökkel, az egyházakkal, a civil szervezetekkel működnek együtt. Jakab Béla evangélikus lelkész, a polgári körök városi koordinátora elmondta, Gyulán 5 kör tevékenykedik A szervezetek létszáma 20 és 100 között változik.
Az infláció az év végéig 6,5—7 százalék körülire emelkedik. Néhány napon belül demonstrációval lehet számolni a termelőcsoportoknál — jelezte Tóth Imre. Személyi ellentét nem állt közöttük dr. Szelezsán Róberttel, a lemondott elnökkel — mondta az elterjedt hírekre válaszolva. Mivel dr. Szelezsán Róbert lemondott az elnökségről, ez automatikusan maga után vonta az elnökségi tagságról is a lemondását. A hattagú elnökségre az új elnök tesz javaslatot.
forrás: Békés Megyei Hírlap
fidesz.hu