Bevonulás a jövő héten
A jövő hét kedden és szerdán mintegy 4800 sorköteles ölt hat hónapra katonaruhát a kiképzőközpontokban.
Dátum: 2002-05-07 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:29.928497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság közleménye szerint a behívóparancsot már minden érintett megkapta, a hadkiegészítő parancsnokságok pedig megküldték az illetékes önkormányzatoknak a bevonulási segély kifizetéséhez szükséges névjegyzéket.
Az egyedülálló sorköteles a kötelező legkisebb havi munkabér 60 százalékát - jelenleg 30 ezer forintot - kapja. Eltartásra jogosult gyermek esetén a teljes minimálbért - 50 ezer forintot - adják bevonulási segélyként.
A sorkötelesek 87 százaléka korlátozás nélkül, 13 százaléka pedig korlátozással alkalmas a katonai szolgálatra.
A fiatalok 94 százaléka nőtlen, 4 százalékuk nős és gyermektelen, 2 százalékuknak pedig egy gyermeke van.
A bevonulók 27 százaléka általános iskolai, 65 százaléka középfokú, 8 százaléka pedig felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik.