Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-amerikai hadgyakorlat Magyarországon

Magyar-amerikai hadgyakorlat helyszíne lesz az elkövetkező hetekben Magyarország; a hétfőn kezdődött és május 22-ig tartó hadgyakorlatban a Magyar Honvédség szárazföldi és légi alapegységei, valamint az amerikai haderő kijelölt erői gyakorlatoznak - közölte hétfőn a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya.


Dátum: 2002-05-07 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:30.254944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismertetésük szerint a parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatban 500 magyar és 2500 amerikai katona vesz részt. A Hungarian Response 2002 elnevezésű műveletekben amerikai kötelékekbe integrált olasz és szlovén egységek is bekapcsolódnak - tették hozzá.

Jelezték azt is, hogy a manőverekben - első alkalommal - vesz részt az Európában lévő amerikai haderő Azonnali Reagálású Erejének (USAREUR IRF) valamennyi egysége.

A feladatok végrehajtása során az alapegységek egyebek között gyors átcsoportosítást, légideszant műveleteket gyakorolnak, és szerepel többi között az úgynevezett nem harcoló polgári személyek mentése is - ismertették.

A programnak része még a kijelölt csapatok éleslövészete is.

Kapcsolódó elemek