Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóbevallás: hétfőig kell beküldeni a vállalkozóknak

Hétfő éjfélig küldhetik be az adóhivatalhoz adóbevallásukat az EVA-alanyok. Ugyaneddig kell befizetni a tavalyi utolsó negyedév utáni adót és a házipénztár után fizetendő 20 százalék második részletét is. A 16-i határidő nem csak az evásokat érinti: az összes egyéni vállalkozónak eddig kell ugyanis beküldenie adóbevallását.


Dátum: 2004-02-14 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:38.659672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyszerűsített nyilvántartást vezető eva-alanyok február 15-ig kell, hogy adóbevallásukat elküldjék az APEH-nek. Mivel 15-e vasárnapra esik, a tényleges határidő hétfő éjfél. Ugyaneddig kell adóként befizetni a tavalyi utolsó negyedév bevételének 15 százalékát is.

Ugyancsak hétfő éjfél a határideje, hogy azok, akik már tavaly is eváztak, áttéréskori házipénztáruk után a 20 százalékos adó második részletét befizessék. Akik idén tértek át az evára, azoknak csak május végén kell megfizetniük az első részletet.

Idén az evázók száma tavalyhoz képest 23 ezerrel nőtt, így számuk már eléri a 82 ezret. A kormány tavaly terjesztette ki az evások körét azzal, hogy a felső árbevételi határt 15-ről 25 millió forintra emelte.

A hétfői határidő a kettős könyvvitelt vezető adóalanyokra, például a kft-kre nem vonatkozik, ők május 31-ig kell, hogy rendezzék adóügyeiket. A hétfői dátum nem csak az evásoknak, hanem minden egyéni vállalkozónak fontos határidő: eddig kell ugyanis beküldeniük adóbevallásukat a tavalyi évről

Forrás: RTL online

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek