Feldarabolják a BBC-t?
A kormánnyal súlyos konfliktusba keveredett BBC feldarabolását és szerkesztői függetlenségének csorbítását helyezi kilátásba az a kormányzati átalakítási terv, amelyet a The Sunday Times szerzett meg. A vezető brit vasárnapi lapban idézett magas rangú kormánytisztviselők által felvázolt belső leirat szerint a jelenleg egységes brit közszolgálati tévé- és rádiótársaságot különálló angol, walesi, skót és észak-írországi egységekké választanák szét. Ezzel gyakorlatilag megszűnne a több mint 80 éves BBC egységes nemzeti intézményi mivolta.
Dátum: 2004-02-15 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:40.275085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emellett kivennék a BBC kormányzótanácsának kezéből a társaság által közölt információk pártatlanságának és pontosságának ellenőrzését, és azt a nemrégiben létrehozott, elvileg független, sokak szerint azonban a kormányhoz túlságosan közel álló médiafelügyeletre, az Ofcomra ruháznák át - áll a The Sunday Times cikkében.
A lap szerint az átalakítási tervezet még korai szakaszban van. A dokumentum állítólag azt is megkérdőjelezi, hogy fenn kell-e tartani a BBC királyi chartára alapozott - vagyis formailag kormánytól és parlamenttől független - státusát. Az egyik felvázolt alternatíva szerint a BBC feletti általános ellenőrzést és a cég beszámoltatásának jogát a parlamentre ruháznák, amely évente értékelné a társaság tevékenységét.
Az értékelés megkönnyítéséhez pontosabban meg kellene határozni, hogy miben is állnak a BBC közszolgálati kötelezettségei - idézte a brit lap az általa látott tervezeteket.
A kiszivárgott elképzelések között szerepel az is, hogy a kizárólag a kötelező előfizetésből fenntartott, reklámokat soha nem sugárzó BBC-nek meg kellene osztania az évi 2,6 milliárd fontos előfizetési díjat más műsorszolgáltatókkal is.
A világ első számú közszolgálati tévé- és rádiótársaságának tartott BBC éppen ezekben a hetekben éli nyolc évtizedes fennállásának legnagyobb válságát. A cég elnöke és vezérigazgatója egyaránt lemondott, miután a Kelly-öngyilkosság körülményeit vizsgáló, Lord Hutton felsőházi lordbíró vezette bizottság gyakorlatilag minden felelősséget a BBC-re hárított, súlyosan elmarasztalva annak szerkesztési eljárásrendjét és kormányzótanácsát is.
David Kelly, a védelmi minisztérium vezető iraki fegyverzeti tanácsadója tavaly nyáron lett öngyilkos, miután egy neki tulajdonított háttértájékoztatás alapján a BBC katonapolitikai tudósítója - példátlan botrányt kirobbantva a cég és a dühödten cáfoló kormány között - azt mondta egy hírműsorban, hogy a kormány manipulálta az iraki tömegpusztító fegyverekről még a háború előtt közzétett hírszerzési értesüléseket.
MTI - fidesz.hu