Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordszámú jelölt a Nobel-békedíjra

Nobel-békedíjra jelöltek száma idén rekordot döntött: 173 személyt, illetve szervezetet javasoltak a kitüntetésre - közölte pénteken a Nobel Intézet. A jelöltek listáját hagyományosan titokban tartják, de megbízható források szerint szerepel rajta Jacques Chirac francia elnök, Tony Blair angol miniszterelnök, George W. Bush amerikai elnök, Václav Havel volt cseh elnök, II. János Pál pápa, akik valamennyien jelöltek voltak tavaly is. Állítólag jelölték az Európai Uniót, Hans Blixet, az ENSZ iraki fegyverellenőreinek volt vezetőjét, valamint Mohamed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját.


Dátum: 2004-02-15 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:40.582600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kitüntetett nevét október közepén hozzák nyilvánosságra, a díjat hagyományosan december 10-én, az alapító svéd gyáros, Alfred Nobel születésnapján adják át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek