Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autonómiatervezet a román parlament előtt

A Székely Nemzeti Tanács jövő hét elején terjeszti a román parlament elé a Székelyföld autonómia-statutumát, az okmányt ugyanakkor elküldik az Európai Uniónak is. Az autonómia-törekvéseket támogató polgári szervezetek eközben megnevezték jelöltjeiket is, akiket az RMDSZ ellenében indítanának az idei romániai helyhatósági választásokon.


Dátum: 2004-02-15 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:41.199312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a parlament jóváhagyja a statutumot, a mintegy 700 ezer lelkes több mint 500 faluban élő székelység titkos, általános, közvetlen és szabad választások révén létrehozná az önkormányzati tanácsot, bizottságot, majd megválasztaná Székelyföld elnökét.

A területi autonómia kivivása a régióban élő közösség számára többek között a közigazgatás, az intézményépités, a nyelvhasználat terén biztositana jogositványokat ugyanugy, ahogyan ez az európai unió államaiban élő autonom közösségek számára történik.

A statutumban foglaltak szerint a nemzetiségi összetételt a régió területén nem lehetne megváltoztatni, számszerüségében csökkenteni. A Székelyföld autonómia törekvéseinek támogatásában a Székely Nemzeti Tanács partnerekre talált az erdélyi magyar polgári szervezetekben és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban is.

Nagyváradon a Magyar Polgári Egyesület, Szilágyi Zsolt, jelenlegi parlamenti képviselőt inditja a polgármesteri székért a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester Biró Rozália ellenjelöltjeként.

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek