Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz europa-terv.hu honlapot indított

Medgyessy Péter 2003. február 11-én hirdette meg az Európa Tervet, amely konkrét, kézzel fogható ígéreteket tartalmazott. Az elmúlt több mint egy esztendőben kiderült, hogy ezek kivétel nélkül lufik, amelyek azóta egyenként ki is durrantak - mondta Rogán Antal frakcióvezető-helyettes az europa-terv.hu internetes honlap vasárnapi bemutatóján.


Dátum: 2004-02-15 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:42.143750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az europa-terv.hu a tervvel kapcsolatos legfontosabb kormányígéreteket sorakoztatja fel, bemutatva az ellenzék véleményét a kormány Európa Tervének megvalósulásáról.

Aki a kormány véleményét az Európa Tervről az internetről szeretné megtudni, az sajnos nem kap információt, annak ellenére, hogy az europaterv.hu ma már a rendelkezésükre áll, így bármikor feltölthették volna információs anyaggal - hívta fel a figyelmet Rogán Antal. Az ellenzék honlapjáról lehetőség lenne arra, hogy az olvasók a kormány tervére is ráklikkeljenek, ez az internetes oldal azonban nem létezik, helyette a magyarorszag.hu jelentkezik be, ahol a tervről egy árva szó sem esik - tette hozzá a politikus.

Nem tették lejjebb a közintézményekben a villanykapcsolót

Az europa-terv.hu oldal bírálatot fogalmaz meg a mezőgazdaság, a kultúra, a szociálpolitika, az oktatás és a gazdaság terén tett ígéretek megvalósulása kapcsán is.

Az Európa Terv talán legfontosabb üzenete sokak számára, hogy 2003 a gyermekek éve lesz. Ehhez képest az elmúlt esztendőben nemcsak a lakáshitelezés lehetőségei szűkültek, hanem a diákhitel kamata is megnőtt, az árak általános növekedése leginkább a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat sújtotta. 2003-at nem őrzik meg jó emlékezetükben a nagycsaládosok, a szülők, és a gyermekek számára sem tették lejjebb a közintézményekben a villanykapcsolót- fogalmazott a politikus.

Jutott ígéret a kulturális területre is

Medgyessy Péter emlékezetes ígérete volt, hogy 2004. május 1-jétől, uniós tagságunk kezdetétől minden állami múzeum ingyenesen lesz látogatható - emlékeztetett Rogán Antal. Mára kiderült, hogy ez az ígéret sem valósul meg, hiszen a 140 állami múzeumból mindössze 23 lesz ingyenesen látogatható, mert a kormány nem tudta kipótolni az ehhez szükséges pénzforrásokat.

Hol vannak az új mentőautók?

A szociálpolitika és egészségügy területén is sok ígéret hangzott el a kormány részéről. Az egyetlen konkrétum, ami az Európa Tervben megjelent, hogy még 2003-ban 150 új mentőautó szolgálja a betegeket.

A 2003 szeptemberében kiírt közbeszerzési pályázatok eredményeit még most, 2004 februárjában sem ismerjük - mondta Rogán Antal.

A beruházás befejezésének eredményeképpen 2005-ben már gyógyítanak az új Honvéd Kórházban - áll az Európa Tervben. A valóságban Medgyessy Péter 2004 januárjában bejelentette, hogy 2004 novemberében folytatódnak a munkálatok és 2005 októberében pedig a kórház egyes részein kezdődhet csak meg a gyógyítás. Figyelemre méltó, hogy sem a kormányfő vállalásai között, sem az Európa Terv dokumentumában nem szerepel a szociális vagy családügyi szférát érintő ígéret - hívta fel a figyelmet a politikus.

A diákoknak várniuk kell még a suli felújítására

Az elmúlt egy esztendőben a diákok is megtapasztalhatták, hogy az oktatás finanszírozási lehetőségei szűkültek. Az oktatás Európa Tervének részeként 13 milliárd forintos szakiskolaprogram indul - mondta a miniszterelnök évértékelő beszédében, s az ígéret az Európa Terv egyik oktatási pillérévé is vált. A program kivitelezése ott törik meg, hogy a tervezett 13 milliárdból 2004 első feléig megközelítőleg 2 milliárdot, 2005 után további 4 milliárdot használnak fel; ez együtt 6 milliárd forint - mutatott rá rogán Antal. Mi lesz a hátralévő egy évvel és 7 milliárddal? Ez egyértelműen azt jelenti, hogy késésben van a program, nem valósulnak meg időre a kormány által kitűzött célok, és várhatóan pénzt is vonnak ki a programból - tette hozzá.

A fideszes politikus beszélt többek között arról, hogy az Európai Bizottság országértékelésében foglalt kritikák megoldására máig nem tett kísérletet az Európa Terv. Az Európai Bizottság több alkalommal számon kérte a kormánytól azt a négy súlyos mulasztást, amik akár az agrártámogatások folyósításának akadályai lehetnek: ilyen a kifizető ügynökség felállítása, az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer létrehozása, a vidékfejlesztési intézkedések végrehajtására való felkészülés, valamint a közegészségügyi normák biztosítása a mezőgazdasági és élelmiszeripari létesítményekben.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek