Terrortámadás veszélye miatt légijáratokat töröltek Nagy-Britanniában
Az előzetes bejelentésnek megfelelően nem szállt fel vasárnap a British Airways délutáni washingtoni járata, amelyet terrortámadás veszélyére hivatkozva ismét - az év eleje óta sokadszor - töröltek.
Dátum: 2004-02-15 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:45.690915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb európai légitársaság már csütörtökön közölte, hogy vasárnap nem indítja el a korábbi sorozatos törlések, majd több órás várakoztatások miatt már hírhedtté vált járatot, a BA 223-ast.
Szintén nem fog felszállni a hétfői rijádi BA-járat.
A légitársaság a korábbi gyakorlathoz hasonlóan most sem közölt részleteket az újabb járattörléseket indokoló veszély természetéről.
Brit biztonsági szakértők korábban azt mondták: az amerikai hatóságok a jelek szerint február 1-je és negyedik hetének eleje között sejtenek fokozott terrorveszélyt a légi közlekedésben.
A BA 223-ast, amely mindennap délután - londoni idő szerint 15:05 órakor - indul menetrend szerint a londoni Heathrow repülőtérről Washingtonba, részletesen nem ismertetett terrorveszély miatt már január első hetében is több egymást követő napon törölték.
Amikor ismét elindulhatott, hosszú ideig rendre négy-öt órás késésekkel szállt fel, brit tájékoztatás szerint azért, mert az amerikaiak állandóan egyre újabb adatokat kértek be a járat utasairól.
Azóta sincs hivatalos és részletes magyarázat arra, hogy miért pont ezt a járatot érintették - és a jelek szerint érintik továbbra is - sorozatos törlések.
A szaúd-arábiai Rijádba közlekedő járatokat a British Airways tavaly nyáron több hétre leállította, és az újraindítás után is többször előfordultak a hétfőihez hasonló törlések.
A hírszerzési szolgálatok szerint a 2001. szeptember 11-ei repülőgépes merényletekért felelősnek tartott al-Kaida terrorhálózat figyelme továbbra is a légi közlekedésre összpontosul.
A szervezet tagjai másfél éve Kenyában próbáltak meg kézi indítású rakétával lelőni egy izraeli utasszállító repülőgépet - a két töltet néhány méterrel hibázta el az Arkia légitársaság Boeing-757-esét -, éppen egy éve pedig a londoni Heathrow repülőtér ellenőrzését vették át több napra a brit hadsereg páncélosokkal megerősített egységei, olyan hírszerzési értesülések után, hogy az al-Kaida ott is a kenyaihoz hasonló akcióra készült.
MTI - fidesz.hu