A hülyeség, ha fájna, 2004. február 16.
A szocialista belügyminiszter részvételével, gyér érdeklődés mellett megtartott budavári antifasiszta összejövetelen - miként még a fő-Pinocchióját vesztett Népszabadság is megírta - a gyűlölet elleni túlfűtöttségükben fellöktek egy férfit, aki vélhetően nem értett egyet Mécs Imre csokornyakkendős ökölrázásával.
Dátum: 2004-02-16 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:50.674775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amikor a férfi földre került a rendőrség ugyan közbeavatkozott, de nem találták meg az elkövetőt. Mondhatni rendhagyó módon, hiszen az ex-ügynök főkapitány rendőrségének számos tagja újabban farkasvakságban szenved. A Lamperth-Salgó-rendőr csak azt látja meg, amit akar.
Az mno.hu tudósításából kiderül az is, hogy hasonló elvek szerint intézkednek is. "A megemlékezés végén az MNO munkatársát két civil ruhás rendőr igazoltatta. A sajtóigazolvány bemutatását nem fogadták el, és személyi igazolványából adatait is felírták" - írja a honlap. Világos ugye, Lamperth-rendőr ahol tud, ott intézkedik. Még szerencse, hogy a miniszter asszonyt nem igazoltatták a várban.
fidesz.hu