Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az olasz jobboldal Prodi lemondását követeli EU-posztjáról

Az olasz jobboldal Romano Prodi lemondását követeli az Európai Bizottság éléről, mivel a volt olasz kormányfő az olasz balközép koalíció, az Olajfa kampányát irányítja az európai parlamenti választások előtt.


Dátum: 2004-02-16 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:51.753674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabadságjogok Háza, az olasz jobbközép kormánykoalíció pártszövetsége már a hétvégén is támadta Prodit, aki az Olajfa római választási nagygyűlésén vállalt aktív szerepet, s bírálta Silvio Berlusconi kormányfőt. Az olasz kormánykoalíció részét képező Északi Liga (LN) második embere, Roberto Calderoli hétfőn arra szólította fel az olasz kormányt és a koalíciót, hogy Brüsszelben terjesszen elő bizalmatlansági indítványt Prodi ellen az olasz belpolitikai életbe való beavatkozása, s amiatt, hogy "önző politikai érdekeit" képviseli.

A La Repubblica hétfői számában megjelent interjújában viszont Piero Fassino, az Olajfához csatlakozott Baloldali Demokraták (DS) első embere arról beszélt, hogy az olasz balközép nem csak Berlusconi leváltását tűzte zászlajára, hanem egy új jövőképet is. Az Olajfa közös, egységes listája vereséget mér Berlusconira, s egyben alternatívát jelent az országnak. A jobboldal tudja, hogy veszíthet a júniusi európai parlamenti választásokon - hiszen a 2002-2003-as önkormányzati szavazáson is vereséget volt kénytelen elkönyvelni -, s ezért Berlusconinak le kell majd vonnia a politikai tanulságokat az újabb "bizalmi szavazáson" várható veresége miatt. Fassino szerint az európai parlamenti választások új kiindulópontot jelentenek, hiszen a kontinens országai számára immár elképzelhetetlen a jövő az unión kívül. Berlusconi kormánya azonban szerencsétlenséget hoz Európa számára is; az olasz jobboldal nem hisz Európában, s ez magyarázza azokat a szólamokat is, hogy az euró bevezetése az oka a drágaságnak. Olaszország féléves EU-elnöksége alatt nem tudott határozott külpolitikát érvényesíteni, bizonytalansága az oka a francia-angol-német "direktórium" újjászületésének. Az Olajfa vezetője Romano Prodi - még ha nem is szerepel az európai parlamenti képviselőjelöltek listáján -, s ez a közös lista éppen Prodi szerepvállalása miatt erősíti az egységet. S a balközép egysége nem csak az európai választásokra szól, hanem az olasz belpolitikai élet hosszú távú tényezője - fogalmazott Fassino, az olasz Baloldali Demokraták vezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek