Parlament: a Fidesz a gazdákért
A kormány játszik a gazdákkal - jelentette ki Lengyel Zoltán fideszes képviselő hétfőn a parlamentben. Érdekes szocialista mentalitás az is, hogy miközben gazdák ezrei tüntetnek az ország útjain, Németh Imre azt reagálja a fideszes kérdésekre, hogy a termelők soha nem látott támogatásokhoz juthatnak, és a Fidesz szándékosan vezeti félre őket.
Dátum: 2004-02-16 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:56.894672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A szocialisták eddigi kormányzati tevékenységének köszönhetően a magyar mezőgazdaság soha nem látott mélyponton van, a magyar gazdák ma sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint 1989 óta bármikor. Alig van pár hónap az uniós csatlakozásig, és az agrártárca pénzügyi lehetőségei egyre szűkebbek, s az idő egy re szorít - kezdte Németh Imrének címzett hétfői interpellációját a parlamentben Lengyel Zoltán fideszes képviselő. Emlékeztetett: a "szocialista matematika" szerint a szaktárca az uniós pénzekkel együtt mintegy 290 milliárdos kasszával gazdálkodhat. Ebből azonban le kell vonni a brüsszeli támogatást, valamint a determinációt, így a nemzeti támogatására marad 50 milliárd forint. Ez azonban erősen függ Draskovics Tibor megszorító intézkedéseitől. A determináció jelentős részét, ami a gazdáknak megítélt tavalyi támogatás a minisztérium úgy kezeli, mintha azokat a gazdák az idén nyerték volna el. A politikai államtitkár ország-világ előtt többször büszkén állította, hogy soha nem látott költségvetéssel rukkoltak elő a 2004-es évben. Ez mára már csak egy olcsó kommunikációs fogás, és már senki nem hiszi el.
- Komikusnak tűnik, hogy az államtitkár más tollával ékeskedik, és a Brüsszelből kapott pénzeket saját sikereként könyveli el. Ezt tovább tupírozza a tavaly odaítélt pénzekkel, amit a gazdáknak, tavaly meg kellett volna kapniuk. A tények és a számok azonban nem hazudnak. Az elkészített és az ellenzéknek is átadott szakmai anyagok alapján kiderül, hogy a nemzeti támogatásra 50 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez a maradék kevés összeg az, ami három évre fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság nemzeti mozgásterét. Summázva ez azt jelenti, hogy nesze semmi, fogd meg jól! - mondta Lengyel Zoltán. Kiemelte:
az agrártárca osztályvezetője, is elismerte, hogy az állattenyésztési ágazatok európai uniós segítségre, illetve költségvetési magyar segítségre 2004-ben nem számíthatnak. A növénytermesztők nagy részének is meg kell hiteleznie az állami támogatást. Mindez azt eredményezheti, hogy akár a termelők 25-35%-a is tönkremehet az idén.
- Mit tesz annak érdekében, hogy a Draskovics-csomag ne érintse a tárca költségvetését és mire elég az 50 milliárd forint? - tette fel a kérdést a miniszternek a fideszes honatya.
Németh Imre válaszában azzal vádaskodott, hogy a Fidesz szándékosan félrevezeti a gazdákat parlamenti megnyilvánulásaival, miközben az Orbán-kormány koránt sem tett annyit a termelőkért, mint a jelenlegi kabinet.
Lengyel Zoltán a választ nem fogadta el, és felháborítónak tartotta, hogy az országgyűlésben a szocialista képviselők beszólásaikkal megengedik maguknak, hogy nevetségessé tegyék a gazdálkodókat.
- Szégyen, hogy ebben a fontos ügyben egyesek olyan megjegyzéseket tesznek az elhangzó kérdéssel kapcsolatban, hogy azon aztán még nevetni is támad kedvük - mondta a fideszes képviselő. Hozzátette: a kormány játszik a gazdákkal.
A hétfői parlamenti napon Arnóth Sándor fideszes képviselő a Hajdú-Bét Rt. és a magyar gazdák helyzetével kapcsolatosan interpellálta a földművelésügyi minisztert. A honatya másodjára sem kapott kielégítő választ kérdésére melyben összefoglalta, a korábban virágzó Hajdú-Bét Rt. tönkremenetelét és az ebből kifolyólag felmerülő gondokat, melyek a gazdákat és a helybélieket komoly gondokkal sújtják.
Arnóth Sándor elmondta: a mára kialakult csőd nem csak a tulajdonos problémája, hanem az egész térségé, hiszen munkahelyek szűnnek meg, gazdálkodók mennek tönkre, s a kormány mindezt tétlenül nézi, pedig a cég tönkremenetele az egész ágazatot veszélybe sodorhatja. Komoly gond ez az uniós csatlakozás kapujában, amikor a meglévő termelő alapok is felszámolódhatnak, miközben a magyar termelők jobb minőséget állítanak elő az uniós átlagnál. A gazdák annak ellenére, hogy szigorú szerződéseknek megfelelően termelnek hónapok óta nem kapják meg a járandóságukat, így nem csak munkájuk, hanem családi vagyonuk is veszni látszik.
Német Imre, arra kérdésre, hogy milyen megoldást tud a minisztérium az ügy orvoslására a Mizzo esetével példálózott, és azt mondta, az eddig beérkezett támogatási kérelmek száma nem mutatja, hogy a gazdák végveszélyben lennének.
Vitányi István, aki Arnóth Sándorral közösen nyújtotta be az interpellációt kijelentette: kitérő válaszból már kaptak eleget, és miután ez is az volt, így azt nem fogadják el.
fidesz.hu