Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy a programokat leporolta, összerakta, a közhelyeket megcserélte

Medgyessy Péter nem tett mást, mint elővette a választási kampányban írt Egyetértésben a Nemzettel című programját, a kormányprogramot, az Európa Terv meghirdetéséről szóló tavalyi beszédét, ezeket leporolta, összerakta, a közhelyeket megcserélte. Aztán az új programot elénk tálalta. Több baloldali újság így értékelte a miniszterelnök tegnapi beszédét - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport keddi ülésén.


Dátum: 2004-02-17 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:03.604383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök az ország gazdaságról viszonylag hosszan szólt, ám mondatai egyetlen új elemet sem tartalmaztak - idézett Áder János a Magyar Hírlap keddi írásából.

Jól látják a baloldali újságok is: ez egy üres beszéd volt, amelyben fedezet nélküli ígéretek hangzottak el, hiszen semmi újat nem hallottunk. Valóban arról van szó, hogy el kell terelni a figyelmet a lényeges gondokról gumicsontokkal, ahogyan azt a Népszabadság írta - tette hozzá a frakcióvezető.

Mit is szeretett volna mondani Medgyessy Péter, amikor föltette magának a kérdést: mit akarok én - kérdezte Áder János.

Kern Adrással szólva: Mit akarok én? Én akarok maradni az igazgató. De milyen áron? Mindenáron - hívta fel a figyelmet a politikus.

Fontos cél, hogy tisztességes jövedelmet érjenek el az emberek

Áder János rámutatott: Medgyessy Péter azt hangoztatja, hogy fontos cél, hogy tisztességes jövedelmet érjenek el az emberek. Teszi ezt akkor, amikor az idén nincs reálbéremelés, amikor a közalkalmazottaknál már befagyasztották a béreket és 6 százalékos béremelésre is csak akkor lesz lehetőség, ha jelentős számú elbocsátások történnek. A miniszterelnök tisztességes jövedelmet kíván adni azoknak, akiket éppen most bocsátanak el a közigazgatásból: 8000-et a központi közigazgatásból és 50 ezer embert az önkormányzatoktól.

Sajnos folytatódik a tavaly megkezdődött tendencia: a gyárak bezárása, a munkahelyek megszűnése a termelő szférában is - emlékeztetett a frakcióvezető.

Medgyessy Péter a munkahelyek biztonságáról is beszélt. Választási ígéretében még 400 ezer új munkahely teremtése szerepelt, amit negyedére, azaz 100 ezerre csökkentett Burány Sándor a tavaly.

- Tavaly január óta nincs olyan hét, sőt ma már nincs olyan nap, amikor ne zárnának be kisebb vagy nagyobb gyárat, gyáregységet, ne bocsátanának el embereket - mondta Áder János.

Medgyessy olyan Magyarországon akar élni, ahol a család nagyobb lakásba költözhet

- Még nagy szerencse, hogy Steindl Imre ilyen nagyszerűen megépítette a Parlament épületét - fogalmazott beszédében Medgyessy Péter. Egy olyan miniszterelnök ejti ki ezeket a szavakat ország-világ előtt a száján, aki bábáskodott annak a döntésnek a megszületésénél, ahol megszüntették az adókedvezményeket, illetve felére csökkentették, a kamatokat jelentősen megemelték, a felvehető hitelek nagyságát csökkentették. Ezek után a nagyobb lakásba költözés lehetőségéről vizionálni egy évértékelő beszédben, erősen elrugaszkodott elképzelés - jelentette ki Áder János.

Családgyarapodás Medgyessy-módra

A családok fokozatos gyarapodása is szerepelt a miniszterelnök tegnapi beszédében. -jelezte a politikus, majd rámutatott: az áremelések, a különböző termékek és szolgáltatások áfájának emelése révén egyhavi jövedelmet vesz ki Medgyessy Péter a családok zsebéből az idei esztendőben.

Január 1-től három új adót vezetett be a kormány, adókedvezményeket szüntettek meg, a magyar gazdasági lapok a költségvetés elfogadását megelőzően már arról számoltak be, hogy több százmilliárddal nőni fog a kis- és középvállalkozások adóterhe, miközben Medgyessy Péter évértékelőjében kijelenti: a gazdasági élet szereplőinek több levegőre van szüksége.

Az olcsóbb álam jegyében a Medgyessy-kormány 8 milliárdot költ mobiltelefonokra és bútorokra és 30 milliárdot utántöltős grippenekre.

- Lám, aki korrekt módon tárgyal, és aki az üzlet és a piac szabályait ismeri, sikerre jut -Medgyessy kijelentésre reagálva Áder János hozzá tette: de milyen áron miniszterelnök úr?

"Kormányom felvirágoztatja a magyar mezőgazdaságot és vidéket"

A Fidesz frakcióvezetője nehezményezte, hogy a miniszterelnöknek egy szava nem volt a magyar gazdákhoz. 1990 óta sokféle tüntetés volt Magyarországon, de olyan nem, amikor 65 helyen félpályás útlezárásra kényszerültek a gazdák végső elkeseredésükben. Miért nem hallja meg Medgyessy Péter a gazdák panaszait, miért nem foglalkozik másfél esztendeje a problémáikkal? - kérdezte Áder János.

Vorosilov nyomdokán

Nem új a pártok közös listaállításának gondolata - mondta Áder János Medgyessy Péter kormányfő hétfői javaslatát kommentálva.

A közös listaállítás gondolatát először Vorosilov szovjet marsall vetette fel 1945 őszén, amelyet végül Tildy Zoltán miniszterelnöknek sikerült megakadályoznia - emlékeztetett Áder János.

A kormányfő hétfői országértékelő beszédében arra hívta fel a parlamenti pártokat, hogy állítsanak közös listát az európai parlamenti választásokra, "osztozzon kormányoldal és ellenzék fele-fele arányban a képviselői helyeken".

Áder János Medgyessy Péter közös listaállításra vonatkozó indítványa nyomán a frakcióülésen a Magyar Nemzet című lapból idézett.

"Minek kell történnie ahhoz, hogy Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke egy ilyen ötlettel rukkoljon elő, hogy döntetlennek nyilvánítana egy éppen csak kiírt választást. Ehhez nem koktélt kell inni, hanem csavarlazítót" - idézte az írást a politikus.

A miniszterelnök közvetlen köztársaságielnök-választásra vonatkozó indítványa kapcsán Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy erről a választópolgárok tizenöt évvel ezelőtt, az úgynevezett négyigenes népszavazás alkalmával már döntöttek.

A Fidesz frakcióülésen jelen volt Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék(ÁSZ) elnöke, aki a számvevőszék aktuális munkáiról számolt be.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek