Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wim van Velzen: Medgyessy a kommunista időkben él - Európai válasz a közös listára

Az Európai Néppárt vezetőit megdöbbentette Medgyessy Péter miniszterelnök javaslata az európai parlamenti választásokra vonatkozó közös listaállításról. Az országértékelő beszédben bejelentett javaslat a régi kommunista rendszerből származik - nyilatkozta a Hír Televízónak Wim van Velzen, a néppárt alelnöke. A politikus úgy fogalmazott: Medgyessy Péter javaslata a demokrácia halálával ér fel.


Dátum: 2004-02-17 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:06.344893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Választás előre leosztott lapokkal? Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében arra tett javaslatot, hogy az ellenzéki és a kormánypártok közös listát alakítsanak. A felvetés értelmében a magyar szavazók egyetlen közös Fidesz-MDF-MSZP-SZDSZ listára szavazhatnának. A kormányoldal és az ellenzék pártjai fele-fele arányban osztoznának az Európa Parlamentben Magyarországnak jutattott 24 helyen. Medgyessy Péter felvetése azonban külföldön is megdöbbenést keltett.

Wim van Velzen alelnök, Európai Néppárt: "Őszintén szólva nem akartam hinni a fülemnek, amikor hallottam a javaslatot. Mert azt vártam és azt reméltem, hogy a magyar miniszterelnök megértette mi a demokrácia. Ennek a javaslatnak azonban semmi köze a demokráciához, ez a javaslat a régi kommunista rendszerből származik."

Wim van Velzen hozzátette: az Európai Parlament és az Európai parlamenti választások történetében eddig soha nem fordult elő, hogy a pártok megállapodva a választás tulajdonképpeni végeredményéről közös listát hoztak volna létre.

Wim van Velzen alelnök, Európai Néppárt: "A demokráciában az elképezlések állandó csatában állnak, a politikai pártok állandó harcot vívnak és versenyeznek egymással. A pártoknak meg kell győzniük a választókat elképzeléseikről. Én ezzel szemben a javasltaban a régi kommunista hagyományokat látom, a dolgok előre elrendezését. Ahol a szavazóknak semmi közbeszólása nincs, annak semmi köze a demiokráciához. Mérges vagyok, mert az a benyomásom támadt Medgyessy Péter miniszterelnök politikai gondolkodásáról, hogy ő még a régi kommunista időkben él."

A befolyásos európai politikus hozzátette: a javaslat értelmében választani sem kellene, hisz annak kiementelét már előre elrendezték, mindez pedig a demokrácia halálát eredményezi. A hírTV a strassbourgi parlament szocialista pártjainak vezetőit is megkereste. Enrique Baron Crespo, az Európai Szocialista Párt elnöke elzárkozótt Medgyessy Péter javaslatábnak kommentálásától.

HírTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek