A gazdákat hitellehetőséghez kell juttatni
A Fidesz szerint a bankoknak el kellene fogadniuk fedezetként a területalapú támogatást a gazdáknak folyósítandó, ötéves futamidejű forgóeszközhitelhez, ami megkönnyítené a tavaszi munkák indítását és az uniós versenyhátrány mérséklését - közölte Faludi Sándor, a Fidesz Gazda Tagozatának elnöke kedden.
Dátum: 2004-02-17 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:06.641299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ez év decembere és jövő év áprilisa között felvehető, hektáronkénti 35-38 ezer forintos támogatás kellő fedezetet jelentene az ezzel egyező nagyságú és már most tavasszal igénybe vehető hitelhez - mondta Faludi Sándor. Hozzátette, könnyítene a gazdák helyzetén, ha az első tőketörlesztést 2006-ban kellene teljesíteniük, amikor már a második területalapú támogatáshoz is hozzájutnak. Faludi Sándor elmondta: egy százhektáros gazdaságnál mintegy négymillió forintot tesz ki ez a támogatás, és az ennek megfelelő forgóeszközhitel nagy segítség volna a tavaszi munkák indításakor. A 35-38 ezer forint csak a fele annak, amit a jelenlegi EU-tagországok gazdálkodói, a versenytársak kapnak. E hitellehetőség nélkül egyszerűen lehetetlen a verseny ezekkel a termelőkkel - közölte a Fidesz Gazda Tagozatának elnöke. Mint mondta, a konstrukcióra azért is nagy szükség lenne, mert a szaktárca által ígért 100 milliárd forintos hitellehetőségre már eddig 300 milliárd forintnyi igény érkezett, ami szintén jelzi a mezőgazdaságban tapasztalt finanszírozási gondot.
MTI - fidesz.hu