Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Családtámogatási javaslatokról tárgyal a kormány

A kormány keddi ülésén várhatóan elfogadja a családtámogatás adórendszerbeli továbbfejlesztésére vonatkozó előterjesztést, amelyet a múlt héten első olvasatban tárgyalt a kabinet - közölte hétfőn Kubinyi Tamás kormányszóvivő-helyettes.


Dátum: 2002-05-07 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:33.615775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szerdai tájékoztatása szerint a kiegészítő családi pótlék duplájára emelését, a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítási feltételeinek megváltoztatását és a gyermekek után járó adókedvezmény növelését tervezi a kormány.

Hozzátette, hogy a módosítások életbe lépése az új kormánytól és az új Országgyűléstől függ, a javaslatok megvalósítása ugyanis törvénymódosításokat igényel.

A miniszter elmondta, hogy a tervezett módosításokról első olvasatban múlt kedden tárgyalt a kabinet. A tervek szerint a kiegészítő családi pótlék jelenlegi havi 4200 forintos összege a duplájára emelkedne.

Harrach Péter közlése szerint a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak járó támogatást több mint 700 ezer gyermek után folyósítják.

Az elképzelések szerint a gyed folyósításának időtartama a jelenlegi két évről három évre emelkedne, az ellátás felső összeghatára pedig a mostani 83 ezer forintról 90 ezerre nőne.

Harrach Péter jelezte: a két javaslat megvalósítása összesen több mint 50 milliárd forintos többletkiadást jelentene.

A miniszter beszámolt arról, hogy ugyancsak kedden kerül a kormány elé az a javaslat, amely szerint egy gyermek után egymillió, két gyermek után kétmillió, három gyermek után pedig hárommillió forintig járna a gyermekek utáni adókedvezmény.

Kubinyi Tamás tájékoztatása szerint a kormány kedden dönt a Magyar Köztársaság és más államok között a szociális biztonságról szóló egyezmény mintája, illetve egyes, ahhoz kapcsolódó feladatok jóváhagyásáról.

Kapcsolódó elemek