A palesztinok visszafogják a Hamászt
A Palesztin Hatóság nem engedi meg a Hamász radikális iszlám fegyveres szervezetnek, hogy megkaparintsa a Gázai övezet ellenőrzését, ha Izrael visszavonulna erről a területről - jelentette ki kedden Dzsibril Radzsub, Jasszer Arafat palesztin elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
Dátum: 2004-02-17 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:11.413635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Radzsub izraeli katonai tudósítóknak nyilatkozott, és erről az izraeli katonai rádió számolt be internetes honlapján. A palesztin politikus Ariel Saron izraeli kormányfőnek arra a tervére utalt, amely szerint felszámolnának tizenhetet a Gázai-övezetben lévő 21 zsidó településből. Radzsub a beszélgetés során az Izraellel való béketárgyalások azonnali felújítására szólított fel. Ezzel kapcsolatos az a hír, hogy a Berlinben tartózkodó Ahmed Korei palesztin kormányfő bejelentette: kabinetfőnöke csütörtökön találkozik Saron kabinetfőnökével. A két miniszterelnök még nem találkozott Korei tavaly őszi beiktatása óta.
MTI - fidesz.hu