Pokorni Zoltán: Kovács László hagyja abba mindennapos hazugságait
Pokorni Zoltán szerint nyilvánvaló hazugság, hogy a Fidesz szocialista képviselőket akarna megvásárolni.
Dátum: 2002-05-07 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:34.278092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke így reagált hétfőn arra az értesülésre, hogy az MSZP-frakció alakuló ülésén Kovács László pártelnök azt mondta: vannak olyan információk, amelyek szerint a Fidesz szocialista politikusokat akar megvásárolni.
Pokorni Zoltán úgy véli, hogy e kijelentésével a szocialista pártelnök megfenyegette a szocialista képviselőket.
- Nyilvánvaló hazugsága, amellyel újból a Fideszt támadja, csak azt a célt szolgálhatja, hogy az MSZP-frakción belül a pártelnök által gyengének érzett szolidaritást az oktalan félelemmel pótolja - mondta a politikus.
Hozzátette: neki személy szerint jobb véleménye van a szocialista képviselőkről, nem tudott róla, hogy vásárolni lehetne őket.
Pokorni Zoltán közölte: felszólítja Kovács Lászlót, hogy hagyja abba mindennapos hazugságait. Mint mondta, manapság nem telik el nap anélkül, hogy a szocialista politikus meg ne rágalmazná a Fideszt.
Szerinte Kovács Lászlónak végre észre kellene vennie, hogy nem a Fidesszel kell harcolnia, hanem az előtte lévő feladatokkal megbirkóznia.
Végül arra is felszólította a szocialista pártelnököt, hogy "hagyja abba az alaptalan rágalmazást, vagy konkrét információit hozza nyilvánosságra".