Az európai gondolkodásban nincs helye a népfrontszerű vízióknak
A Francia Nemzetgyűlés képviselője Jérome Lambert magyarországi látogatása első állomásaként találkozott Gruber Attila fideszes képviselővel. A két politikus megbeszélést folytatott az uniós alkotmánytervezetről és az Európai Konvent munkájáról, s annak eredményeiről.
Dátum: 2004-02-18 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:18.021450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozót követően Gruber Attila kiemelte az unió jövőjével kapcsolatos felelősségteljes gondolkodás fontosságát, s elmondta: hazánk számára kiemelten fontos a kisebbségi jogok védelme, annak egyértelmű pozitív megjelenítése. Az Európai Parlament fideszes megfigyelője hozzátette: a kisebb tagországoknak megfelelő képviseletet kell biztosítani, a döntési folyamatok során pedig a Nizzában lefektetett szavazati súlyok fenntartását kell előtérbe helyezni. Mindkét politikus nagy hangsúlyt fektetett az európai gondolkodásmód kialakulásának fontosságára ugyanakkor egyetértettek, hogy ebben nincs helye egy közös listás népfrontszerű vízióknak.
fidesz.hu