Hétfőtől Budapestet is körbezárják a gazdák
Várhatóan a jövő hét elejétől a fővárosi bevezető utakon is tiltakoznak majd a gazdák - jelentette be Bagi Béla Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, rövidítve MAGOSZ alelnöke az Info Rádióban.
Dátum: 2004-02-18 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:18.605006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bagi Béla azzal indokolta a demonstráció kiterjesztését Budapest környékére, hogy ezt követelték az országban több mint 60 helyen félpályás útlezárásokon résztvevő gazdák. A demonstráció egyik vezető szervezője nem bocsátkozott részletekbe, de azt mondta, annyi gazda jön majd Budapest környékére, amennyi elég.
Bagi Béla sérelmezte, hogy a kormányzat nem ül le tárgyalni a tüntetők képviselőivel. Kijelentette, hogy a demonstráció egyik Veszprém megyei szervezője, Mádl István járt az agrárminisztériumban, ám ezt nem tekintik a demonstrálókkal történt hivatalos kapcsolatfelvételnek.
mho.hu - fidesz.hu