A Fidesz az élhetőbb Budapestért
A fővárosnak jelentősen növelnie kell a BKV működési támogatását, az utak karbantartását pedig nem kátyúzással, hanem teljes felújítással kellene megoldani - mondta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerdán, Budapesten.
Dátum: 2004-02-18 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:19.212002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt szeretnénk elérni, hogy a budapestiek jobb, kényelmesebb, élhetőbb, olcsóbb várost kapjanak" - mondta sajtótájékoztatóján Kupper András, hozzátéve, hogy javaslataikat a főváros költségvetésének elfogadásáig módosító indítványok formájában nyújtják be. Szálka Miklós, a városüzemeltetési bizottság alelnöke közölte: Budapest "közútvagyona 1000-1050 kilométert, avagy 10 millió négyzetmétert tesz ki, ezt a főváros évek óta csak kátyúzással igyekszik használható állapotban tartani". A kátyúzás, az elszórt kisebb útburkolati hibák kijavítása 40 ezer forintba kerül négyzetméterenként, míg a teljes útfelújítás négyzetméter ára mindössze ötezer forint - mondta Szálka Miklós. Hozzátette: becslések szerint az elmúlt tíz évben elkészült felújítások 30-40 százalékával kapcsolatban komoly minőségi problémák merültek fel. Az úthálózat tönkremenetelének oka a hatalmas forgalom és a közműépítések utáni "rendkívül korszerűtlen és szakszerűtlen visszaépítés". Kijelentette: a forgalmat a tömegközlekedés támogatásával lehetne csökkenteni. Míg "a csúnya Orbán-kormány idején" a főváros 17 milliárd forinttal támogatta a tömegközlekedést, ebben az évben ez az összeg 3 milliárdra csökkent, amihez további 3 milliárd fejlesztési keretet biztosít a költségvetés. "Hétmilliárd forintos többletforrást fogunk kérni a költségvetésből a BKV működési támogatására és további többletforrásokat a teljes útfelújításokra" - mondta.
MTI - fidesz.hu