A Kárpátok Cicerójának szónoki "cserepedése"
A tv2 felkérésére készített felmérésből kiderült, hogy Medgyessy Péter 41 percig beszélt, 35-ször tapsolták meg, 10-szer szakították félbe, 25-ször bakizott.
Dátum: 2004-02-19 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:26.944170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kapcsolódó média: A Kárpátok Cicerójának szónoki "cserepedése"
Utóbbi tényt, valamint azt a sajtóértesülést figyelembe véve, hogy a kormányfő az MSZP elnöksége előtt főpróbát tartott, megállapítható: a Kárpátok Cicerója nyelvi "felcserepedésének" eredményeként alig több mint másfél percenként vét hibát. Egyes szavak kiejtése pedig, miként az alább letölthető felvétel mutatja, többszöri nekifutásra sem sikerül...
fidesz.hu