Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pozsonyi Pravda a Felvidék elvesztése miatt aggódik

Szomorú képtelenség, hogy most, amikor a demokrácia kedvező feltételei között Szlovákia a saját államiságát építi, déli területeinek elveszítése fenyegeti - véli a pozsonyi Pravda cikkírója.


Dátum: 2004-02-19 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:27.806697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baloldali szlovák lap csütörtökön egymás mellett két olyan írást is közöl, melyek szerzői a Felvidék elveszítése miatt aggódnak. Marek Madaric szerint az ország déli területei "megszállás és háború nélkül, mintegy önfeladás által, a szlovák kormányzó elit tétlen szemlélődése mellett veszhetnek el", mert Szlovákia déli járásai - nyelvi, gazdasági, kulturális és hatalmi szempontból - már most a magyarok kezén vannak. Mindez Budapest sokéves, kitartó, átgondolt lépéseinek, "meghosszabbított szlovákiai kezének" következményeként, Szlovákia vezetőinek tehetetlensége nyomán állhat elő, jóllehet Szlovákia önállósulása, 1993. óta az ország sorsa fölötti felelősség minden eszköze a kezükben van - írja a szerző. Azon sajnálkozik, hogy a szlovákok közül sokan máig nem fogták fel, vagy alábecsülték a szlovákiai magyarok pozíciójának folyamatos izmosodását. - Ha mindez nem ennyire fájdalmasan érintene minket, bizony csodálnunk kellene a magyarok mindenre kiterjedő következetességét - írja, és úgy látja: Budapest egyfajta "kulturális és politikai tekintélyt" tulajdonít magának, ugyanakkor kisvállalatok és olyan nagy társaságok révén veszi birtokába a dél-szlovákiai területeket, mint a Mol és az OTP. A lap állítása szerint Magyarország legmagasabb közjogi méltóságai nevén is nevezték a magyarok céljait. Idézi Mádl Ferenc magyar államfőt, aki tudomása szerint azt mondta, hogy "Magyarország az Európai Unióba lépve megszabadul a trianoni traumától". Az önálló Szlovákia mindenkori vezetőit elmarasztalva azt írja: a történelem egyszer majd elszámoltatja őket, amiért úgy őrizték meg Szlovákia önállóságát és területi egységét, ahogyan megőrizték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek