Medgyessy és a tudásalapú társadalom: 25 milliárdos elvonás a magyar tudomány, kultúra és oktatás költségvetéséből
Medgyessynek a tudomány, a kultúra és az oktatás fontosságáról alkotott elképzelését, sajnos pontosan tükrözik a megszorító intézkedések. Az Oktatási Minisztériumtól elvont 10 milliárd, a Nemzeti Kulturális Minisztériumtól elvont 8,7 milliárd, a Magyar Tudományos Akadémiától elvont 2 milliárd, az Kutatási és Technológiai Innovációs Alaptól elvont 4,6 milliárd forint összesen több mint 25 milliárd forint elvonást jelent a magyar tudomány, kultúra és oktatás intézményeitől - mutat rá Pálinkás József közleményében.
Dátum: 2004-02-19 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:29.037360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata megütközve tapasztalta, hogy Medgyessy Péter az ország helyzetét értékelve a tudományról és a kultúráról egy szót sem ejtett, az oktatásban pedig mindössze a felnőttoktatást említette meg. Ez is világosan mutatja, hogy nem mer szembenézni azzal, hogy hibás politikája másfél év alatt milyen károkat okozott az országban. A szembenézés helyett az ország tényleges helyzetéhez nem kapcsolódó felvetésekkel - kisebb létszámú parlament, közvetlen elnökválasztás - és az országot lejárató hirtelen ötletekkel - népfront-lista az európai parlamenti választásokra - foglalkozott. Beszéde és az MSZP azt követő "egyeztetési" erőlködése pusztán arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet Medgyessy kormányának a beszéd után két nappal meghozott súlyos megszorító intézkedéseiről.
Medgyessynek a tudomány, a kultúra és az oktatás fontosságáról alkotott elképzelését, sajnos pontosan tükrözik a megszorító intézkedések. Az Oktatási Minisztériumtól elvont 10 milliárd, a Nemzeti Kulturális Minisztériumtól elvont 8,7 milliárd, a Magyar Tudományos Akadémiától elvont 2 milliárd, az Kutatási és Technológiai Innovációs Alaptól elvont 4,6 milliárd forint összesen több mint 25 milliárd forint elvonást jelent a magyar tudomány, kultúra és oktatás intézményeitől. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Gazdasági Minisztériumtól elvont 36,3 milliárd forint és az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól elvont 7,8 milliárd forint is a fejlesztési forrásokat csökkenti majd.
Ennek fényében különösen érthetetlen, hogy a miniszterelnök a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorában február 19-én azt mondta, hogy az elvonások a fejlesztéseket nem érintik. Ennek sajnos pontosan az ellenkezője igaz: elsősorban a fejlesztéseket érintik. Az elvonások fejlesztésekre gyakorolt súlyos hatását már a mértékadó nemzetközi tudományos sajtó is tárgyalja. Reméljük, hogy Medgyessy Péter beszédének Békéssy Györgyre vonatkozó zavaros és pontatlan mondatai nem azt akarták jelenteni, hogy a magyar tudomány, oktatás és kultúra képviselői keressék külföldön boldogulásukat.
A Kulturális Tagozat aggodalommal figyeli az önkormányzatok költésvetésének 10 milliárd forinttal történő csökkentését is, hiszen ez is súlyosan érintheti a kulturális és az oktatási feladatokat. Medgyessy Péter beszédében az oktatást érintően csupán a felnőttképzésről szólt. Ennek fontosságát elismerve arra hívjuk fel a miniszterelnök figyelmét, hogy kormányának azon kellene munkálkodnia, hogy a felnőtteknek a munka, a gyermekeknek a tanulás lehetőségeit biztosítsa.
Budapest, 2004. február 19.
Pálinkás József
A Fidesz Kulturális Tagozatának elnöke