EP-jelentés Magyarországról: korrupció, aggasztó államháztartási hiány
Magyarországgal is foglalkozott az Európai Parlament külügyi bizottsága, amely szokásos monitoring jelentésében vázolta fel értékelését. A brüsszeli külügyi bizottságban megszavazott monitoring jelentés a magyar mezőgazdaságban mutatkozó számos hiányosság fölszámolását, illetve enyhítését sürgeti nyomatékkal, még az uniós csatlakozás előtt. A dokumentum aláhúzza a közpénzek hűtlen kezelésének, a korrupciónak a súlyosságát Magyarországon.
Dátum: 2004-02-19 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:30.265319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megállapítja továbbá az európai parlamenti jelentés, hogy korábban, a csatlakozási folyamat idején még az élmezőnybe tartozó magyar gazdaság teljesítménye romlott az elmúlt évben. Aggasztónak tartja a jelentés a magyar államháztartási és folyó fizetési mérleghiányt, ugyanakkor tudomásul veszi, hogy a deficit mérséklésére megszorító intézkedések terve készült el.
Az Európai Parlament továbbá felhívja a magyar hatóságokat, biztosítsák a bírák egységes és világos elvek szerinti kiválasztásának pénzügyi feltételeit, és ezáltal segítsék a magyar bírói kar építéséhez elengedhetetlen átláthatóságot. A jelentés megállapítja továbbá, hogy Magyarországon javult a jogalkotás. Különösen, ami a szervezett bűnözés illetve a pénzmosás elleni küzdelmet illeti.
Ugyanakkor az európai parlamenti dokumentum aláhúzza a közpénzek hűtlen kezelésének, a korrupciónak a súlyosságát Magyarországon. Az Európai Parlament monitoring jelentése Magyarország integrációs beilleszkedéséből kiemeli a kedvezménytörvény módosítását, és további párbeszédre bátorítja az érintett feleket.
radio.hu - fidesz.hu