Politikai védelem a Jahn Ferenc Kórház igazgatójának?
A Fidesz-MKDSZ frakció határozott álláspontja, hogy a grémium hitelének- és az egészségügybe vetett bizalom megőrzésének érdekében azonnali vizsgálatra van szükség. Nem engedhető meg még egyszer, hogy a Jahn Ferenc Kórházban történtekhez hasonlóan emberileg és szakmailag elfogadhatatlan módon tárolják a holttesteket - írja közleményében Kupper András.
Dátum: 2004-02-19 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:31.822753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága mai ülésén nem tűzte napirendjére a Jahn Ferenc Kórház patológiai osztályán történtek kivizsgálására tett fideszes indítványt. Ezzel a döntéssel a koalíciós többség annak is tanújelét adta, hogy az eset teljes körű tisztázásával szemben a vizsgálat elodázásához, elhallgatásához fűződik érdeke. Egyértelművé vált, hogy a kegyeleti jogok súlyos megsértése miatt nagy sajtónyilvánosságot kapott ügy, a szocialisták és szabaddemokraták számára kínos politikai baki, melyben egyetlen céljuk dr. Gerő Gábor kórházigazgató, egykori szocialista fővárosi képviselő kimentése.
Ezzel szemben a Fidesz-MKDSZ frakció határozott álláspontja, hogy a grémium hitelének- és az egészségügybe vetett bizalom megőrzésének érdekében azonnali vizsgálatra van szükség. Nem engedhető meg még egyszer, hogy a Jahn Ferenc Kórházban történtekhez hasonlóan emberileg és szakmailag elfogadhatatlan módon tárolják a holttesteket.
Budapest, 2004. február 19.
Kupper András
frakcióvezető
az Egészségügyi Bizottság alelnöke