A Nyugati Magyar Tudományos Tanács aggódik a magyar tudományos élet tönkretétele miatt
A hazai kutatást fenyegető rendkívül súlyos költségvetési megszorítások mély aggodalommal töltenek el minket. Ezúton szeretnénk a magyar kormány figyelmét felhívni arra, hogy a megszorítások lehetséges következményeire.
Dátum: 2004-02-19 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:32.138498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nyugati Magyar Tudományos Tanács nyilatkozata
A magyarországi tudományos élet alakulását nemcsak kiemelkedő figyelemmel követik a Nyugaton élő magyar kutatók és egyetemi oktatók, hanem közülük igen sokan rendszeres munkakapcsolatban állnak hazai kollégáikkal. Éppen ezért örömmel vettük tudomásul a 2003. novemberi World Science Forumon Medgyessy Péter miniszterelnök úr kijelentését, amely szerint a tudomány, kutatás és fejlesztés támogatása a Magyar Köztársaság kormányának kiemelt fontosságú feladatai közé tartozik. Mindez teljes mértékben megfelel az EU 2000. márciusi lisszaboni csúcsán hozott határozatoknak, az Európai Bizottság e témában kiadott 2004. január 18-i nyilatkozatának, illetve az ír EU elnökség által az európai tudomány jövőjéről szervezett február 17-i dublini konferencia következtetéseinek. A hazai kutatást fenyegető rendkívül súlyos költségvetési megszorítások mély aggodalommal töltenek el minket. Ezúton szeretnénk a magyar kormány figyelmét felhívni arra, hogy a megszorítások:
1. perspektíva hiányában a fiatal kutatók és egyetemi oktatók jelentős részét pályaelhagyásra avagy külföldre távozásra kényszeríthetik;
2. hosszú távon maradandó károkat okozhatnak a magyar tudományos élet hagyományosan kiemelkedő színvonalában és teljesítményében
3. a XXI. századi Magyarország tudás-alapon nyugvó gazdasági és társadalmi fejlődését súlyosan késleltethetik;
4. Magyarország eddigi kiemelkedő tudományos teljesítményei alapján kiérdemelt érdekérvényesítő képességét jelentősen csökkentik az Európai Unióban;
5. az ország nemzetközi megítélésére igen hátrányosan hatnak.
Ezúton kérjük a miniszterelnök urat és kormányát, hogy - az ország hosszú távú érdekeire, illetve a közelgő EU-csatlakozásra való tekintettel, a közelmúltban kiemelkedően gyors gazdasági-társadalmi fejlődést mutató európai országhoz (például Írország, Finnország) hasonlóan és példájukat követve - a jelen gazdasági nehézségek közepette ne csökkentse, hanem éppen hogy növelje a tudományra és fejlesztésre fordított támogatást.
Frühling János,
az MTA külső tagja,
a NyMTT elnöke,
Institut Jules Bordet,
Brüsszel, Belgium
Gulyás Balázs,
az MTA külső tagja,
a NyMTT ügyvezető igazgatója,
Karolinska Institutet,
Stockholm, Svédország
MTI - fidesz.hu