Románia: sérülő gyermekjogok, gyenge igazságszolgáltatás, panama, korrupció
Az Európai Parlament (EP) figyelmeztette csütörtökön Romániát, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásának folyamatában fordítson nagyobb gondot a gyermekvédelemre, gyengélkedő igazságszolgáltatásának reformjára, a panamázás és a korrupció elleni harcra.
Dátum: 2004-02-19 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:33.898885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor az EP külügyi bizottsága visszavonta csütörtöki ülésén azt a fenyegetést, hogy az Európai Unió felfüggeszti a csatlakozási tárgyalásokat Romániával, ha megsérti a külföldi örökbefogadásokra vonatkozó tilalmat - mondta csütörtöki nyilatkozatában Vasile Puscas, Románia EU-csatlakozási főtárgyalója.
A múltban sokszor érte az a vád Romániát, hogy pénzért ad el állami gondozásban levő gyermekeket külföldi örökbefogadó szülőknek. Az Európai Unió arra kényszerítette Bukarestet 2001-ben, hogy fagyassza be a külföldi örökbeadás gyakorlatát. A múlt decemberben azonban - a tilalom ellenére - olaszországi örökbefogadó szülőkhöz küldtek 105 romániai gyereket.
Ezért az Európai Parlament romániai jelentéstevője, a brit Emma Nicholson e hónap elején a Romániával folytatott csatlakozási tárgyalások felfüggesztését kérte az Európai Bizottságtól arra az esetre, ha nem hajtanak végre reformokat az országban a gyermekek jogainak védelmére.
Puscas nyilatkozata szerint ezt a fenyegetést most visszavonta az EP, és arra biztatja Bukarestet, hogy igyekezzék még az idén befejezni a tárgyalásokat. "Viszont azt kívánja tőlünk az EU, hogy változtassuk meg stratégiánkat a csatlakozásra való felkészülésben, és biztosítsunk elsőbbséget az igazságszolgáltatás reformjának, a gyermekvédelemnek és a törvények végrehajtásának" - mondta a román főtárgyaló.
Románia és Bulgária 2007-re reméli csatlakozását az európai integrációs szervezethez. E cél teljesüléséhez még az idén be kell fejezniük csatlakozási tárgyalásaikat. Románia eddig huszonkettőt, Bulgária huszonhatot zárt le a harminc tárgyalási fejezetből.
MTI - fidesz.hu