Szita Károly: a kötelező feladatokra sem ad elég pénzt az állam
"A kormány megszorító intézkedései miatt 2004-ben az önkormányzatok, így Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodásának mozgástere erősen korlátozott, a kötelező feladatok ellátásához szükséges források egészét idén sem biztosítja az állam" - mondta el a költségvetés megtárgyalásakor a polgármester.
Dátum: 2004-02-19 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:35.494982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szita Károly hozzátette: az állami költségvetés idén sem biztosít elégséges forrást a közalkalmazotti és köztisztviselői bérekre, a dologi kiadások támogatását a megnövekedett energiaárak, infláció ellenére nulla százalékkal emeli.
Közölte: a szűkös központi források ellenére az önkormányzat nem mond le a fejlesztésekről, s az önként vállalt szociálpolitikai feladatokról.
"Az elmúlt évek következetes szakmai és gazdasági intézkedései megteremtették az alapot ahhoz, hogy ilyen körülmények között is olyan költségvetést tudjunk összeállítani amely lehetővé teszi intézményeink biztonságos működését, a városüzemeltetés színvonalának javítását"- hangoztatta az önkormányzat vezetője.
Hangsúlyozta: az elfogadott költségvetésnek megfelelően folytatják az "Európa a jövőnk, Kaposvár az otthonunk" címet viselő középtávú várospolitikai programban megfogalmazott fejlesztéseket, bízva abban, hogy az év közben megnyíló európai uniós források révén újabb célok megvalósítására is lehetőség nyílik.
Az idei tervek között egyebek mellett utak és járdák, újabb buszvárók építése szerepel, a még csatornázatlan városrészek, utcák szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítését pályázati forrásokból szeretnék megvalósítani, csakúgy mint 30 új bérlakás építését.
Fiatal házasok és nagycsaládosok lakásépítésére és lakásvásárlására az idén 20 millió forintot biztosít az önkormányzat, az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítására csaknem százmillió forinttal járul hozzá. Ez utóbbi nagy része áthúzódó forrás, az újonnan induló felújításokhoz 20 millió forint támogatást biztosít az önkormányzat.
Kaposvár önkormányzata 18 milliárd forintból gazdálkodhat az idén; a város költségvetését a képviselő-testület csütörtöki ülésén fogadták el.
MTI - fidesz.hu