Egy igazi árnyékintézmény: Baja hivatala
A Fidesz azt javasolja a pénzügyminiszternek, hogy szüntesse meg a kormányzati informatikai szektort jellemző hihetetlen pazarlást, ennek érdekében pedig számolja fel Baja Ferenc Hírközlési és Informatikai Minisztérium mellett párhuzamosan működő "kicsi informatikai minisztériumát". Ezt Rogán Antal, az Országgyűlés szakbizottságának elnöke mondta csütörtökön sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-02-19 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:36.438574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal elmondta, hogy a Draskovics-csomagról született döntés lehetetlen helyzetbe sodorja a magyar informatikai ágazatot, ugyanis - mint rámutatott - ennek keretében 7, 8 milliárd forintot vonnának el az Informatikai és Hírközlési Minisztérium mindössze 40 milliárdos költségvetéséből.
A képviselő szerint miközben az informatikai szektorra fordítható támogatások reálértéke zuhan, a kormányzat, éppen e területen, "hihetetlen pazarlást tanúsít".
Rogán Antal ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabad demokrata vezetésű informatikai tárca mellett Baja Ferenc irányításával létezik egy másik "kicsi informatikai minisztérium" is, amely viszont az MSZP kezében van.
Rogán Antal az informatikai bizottság elnökeként levelet írt Draskovics Tibor pénzügyminiszternek, amelyben Baja Ferenc hivatalának azonnali megszüntetését javasolja. A politikus ezt azért tartja szükségesnek, mert"az itt található hatmilliárd forint szükségtelen pazarlódik el a kormányzat informatikai programjaira".
Rogán Antal nehezményezte azt is, hogy a minisztérium az úgynevezett közháló program keretében egy új kormányzati távközlési rendszer kialakítását kezdte meg. A politikus szerint ezt semmi nem indokolja, hiszen ilyen távközlési rendszert működtet Baja Ferenc hivatala is.
Rogán Antal véleménye szerint a szocialista politikus hivatalának "díj közigazgatás projektje" működésképtelennek bizonyult, hiszen eredeti célja - az okmányirodák elektronikus szolgáltatásai - nem valósult meg. Érdemes lenne ezeket a projekteket összevonni és egységesíteni - mondta.
Rogán Antal azt is javasolta, hogy "vegyék elő a Magyar Posta által létrehozott elektronikus közbeszerzési rendszert, amely közel két éve parlagon hever a Magyar Posta Rt-nél", mert - mint hangsúlyozta - ennek működtetésével "nem csak a közbeszerzések válnak átláthatóvá, de a következő egy esztendőben 15-20 milliárd forintos megtakarítást is hozhat a kormányzat számára".
Az informatikai bizottság elnöke emellett azt is szeretné, ha a pénzügyminiszter a hírközlési minisztérium alá rendelné valamennyi tárca informatikai előirányzatát. Szakértők szerint - mondta a képviselő - ezzel akár 10 milliárd forintos megtakarítás is elérhető.
fidesz.hu