Mol-részvény a magánbefektetőknek március elején
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) március elején 492 ezer darab Mol-részvényt értékesít kisbefektetőknek - mondta Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-02-19 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:36.721326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vági Márton elmondta, hogy a kisbefektetők is a 6.500 forintos részvényenkénti áron vásárolhatnak Mol-részvényt, lehetőségük lesz azonban részletfizetésre 200 darab részvény erejéig is. Ekkora mennyiségnél magánszemélyek 2.500 forint befizetésével jegyezhetnek Mol-részvényt, amelyet 2004. október 1-ig kell kifizetniük.
A teljes áron jegyzett részvények darabszáma maximum 1.500 lehet, ezt jegyezhetik nem intézményi befektetőnek minősített cégek is. Túljegyzés esetén azonban a részletfizetéssel vásárolt részvények élveznek előnyt. Hivatalos tájékoztatás 4-5 nap múlva lesz a részletekről. Azt követően pedig várhatóan öt nappal később indul a jegyzés, amely túljegyzés esetén hamarabb is leállítható lesz, mint a tervezett 5 nap.
Az ÁPV Rt. nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyivel jegyezték túl a február 17-én felajánlott 11,3 millió darab Mol-részvényt az intézményi befektetők - mondta Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: a befektetők érdeke is azt kívánja, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ne hozzák nyilvánosságra a túljegyzés mértékét.
A vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese megjegyezte, hogy ezt nagyon sajnálja, mert "pozitív kicsengése lenne" az adott számnak.
Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója hozzátette: az ÁPV tulajdonában maradt Mol-csomag eladását nem sürgeti semmi, annak pontos időpontjáról még korai lenne beszélni, és nincs is döntés. A megmaradt részvények értékesítése is megalapozott döntés után lesz - tette hozzá a vagyonkezelő vezérigazgatója. Az azonban biztos, hogy a megmaradt Mol-csomagot nem cserélik el, azt is értékesítik.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szintén nem kívánta elmondani, hogy a társaság mit kezd a tulajdonában lévő saját részvényeivel, csak annyit közölt, hogy a Molra nem vonatkozik a vagyonkezelő által vállalt 180 napos moratórium.
Az eladott 11,3 millió Mol-részvénnyel kapcsolatban a sajtótájékoztatón elmondták: a részvények 7,3 százalékát magyar, 21,6 százalékát amerikai, 36,1 százalékát angol, 14,6 százalékát német befektetők jegyezték le, míg a maradék részvényeket egyéb európai befektetők vásárolták meg.
A 6.500 forinton értékesített Mol-csomag 73,6 milliárd forint bevételt jelent az ÁPV Rt.-nek.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: " a magyar privatizáció nagykorú lett, amit már a Postabank eladásánál is éreztem". A Mol-csomagot az ÁPV Rt. piaci módszerekkel, a modern technikákhoz igazodva értékesített, így a világban szokásos üzleti szervezetté vált. A pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy a jó eladási ár egyszerre minősíti a "kitűnő magyar vállalatot és azt, hogy okkal van bizalom a magyar gazdaság iránt.
MTI - fidesz.hu