Létszámcsökkentés a KFOR-nál
A koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) létszámát az év második felében jó negyedével csökkentik.
Dátum: 2002-05-07 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:36.518757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belga hírügynökség pristinai jelentése szerint ezt a hírt a szövetségesek egyik név nélkül nyilatkozó tisztje erősítette meg azoknak a belga újságíróknak, akik Guy Verhofstadt miniszterelnököt kísérték el a jugoszláv tartományban tett villámlátogatására.
Marcel Valentin francia tábornok, a KFOR parancsnoka Pristinában tájékoztatta a helyzetről Verhofstadtot és André Flahaut védelmi minisztert, a sajtónak pedig annyit mondott, hogy a csökkentésekre nyártól kerül sor.
A KFOR szerkezeti átalakítására vonatkozó terveinket benyújtottuk - mondta a parancsnok. Most a NATO tanács vizsgálja és döntés várhatólag a tavasz vége felé születik.
A KFOR átalakítását és csökkentését a szokásos félévenkénti felülvizsgálat keretében a katonai szervek készítik elő, javaslatukat az állandó tanács elé terjesztik. A csökkentés várhatólag szóba kerül már a külügyminiszterek jövő heti reykjavíki értekezletén, majd június elején a védelmi miniszterek hozzák meg a döntést.
A tábornok nem nyilatkozott a csökkentés várható mértékéről, de hangsúlyozta, hogy a KFOR feladata változatlan marad.
A névtelenül nyilatkozó KFOR-tiszt elmondta, hogy a nemzetközi békefenntartó erőben jelenleg 40 ezer katona szolgál. A biztonsági helyzet állandó javulásával és ésszerű átszervezések révén e létszámot az év második felében 29 ezerre csökkentik. A NATO-ban hónapok óta folyik a két balkáni békefenntartó erő, a boszniai SFOR és a koszovói KFOR erőinek ésszerűsítése, amelynek keretében bizonyos funkciókat összevonnának és ezáltal is létszámot takarítanának meg.